Halálos kimenetelű baleset Bácskossuthfalva és Pacsér között
Betűméret:
Egy személy szörnyethalt, egy pedig súlyosan megsérült abban a közlekedési szerencsétlenségben, amely mára virradóra történt Bácskossuthfalva és Pacsér között, közölte a szabadkai rendőrség.A közlemény szerint az Opel Corsa vezetője, az 50 éves, pacséri illetőségű Tomislav T. eddig ismeretlen okokból elveszítette uralmát a gépjármű felett és lerepült az útról.
"A helyszínen életét vesztette a sofőr mellett ülő, ugyancsak pacséri, 56 éves Z. N., míg a sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba", áll a rendőrségi közleményben. (Tanjug)
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




