Nagybecskerek: alpolgármesteri látogatás az építkezések helyszínein
Betűméret:
Čedomir Janjić, Nagybecskerek alpolgármestere ma meglátogatta a Gradnulica városrészben épülő, Alice Csodaországban nevű óvoda körüli munkálatokat, továbbá Aradácon az iskola mellett épülő tornaterem munkálataival is megismerkedett. Az új óvoda alapkövét a múlt év decemberében helyezték el, ám a munkálatok késnek, és az alpolgármester a kivitelezővel való beszélgetés során ígéretet kapott arra, hogy november közepén a létesítmény beköltözhető lesz. A Gradnulica városrészben élő szülők nagy nyomást gyakorolnak az önkormányzatra, hisz szeretnék, hogy minél előbb megoldódjon gyermekeik iskoláskor előtti ellátása. Mint Čedomir Janjić mondta, több óvodára lenne szüksége a városnak, meg a községhez tartozó településeknek is, így az elkövetkező négy évben ezen a téren szeretnének minél többet tenni. Az új óvoda kiépítését a Nagyberuházási Alap 60 millió dinárral támogatta, a város 19 millió dinárt biztosított, míg a helyi közösség 3 millió dinárral járult hozzá. Az új óvoda 150 gyereket tud majd fogadni, de a tervek szerint, a második fázisban bővíteni fogják az épületet, és azáltal még mintegy 100 kisgyermeknek lesz hely.Az aradáci Egység Általános Iskolában jobb a helyzet, hisz a munkálatok végéhez közelednek, és mint az alpolgármester hozzáfűzte, Szentmihályon is hasonló a helyzet. A munkálatokból hátra maradt még a padlózat rendezése, a csempézés, az ablakok, ajtók beállításai, valamint a külső burkolat elvégzése, amire a szakemberek szerint 20 munkanap elegendő lesz. Az aradáci iskola tornatermének kiépítéséhez a város 27 millió dinárt választott ki. Egyébként a tornaórákat ebben a tanintézményben eddig az iskola épületének keretében, mintegy 50 négyzetméteren oldották meg.
k-ko
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




