





A pannóniai tó vízszintje annyira lecsökkent, hogy ma abbahagyták az öntözést ebből a tározóból. Hallgató Imre a DTD Krivaja Vízgazdálkodási Vállalat topolyai részlegének igazgatója elmondta, a bácskossuthfalvi - krivajai tó után a pannóniaiból is megszüntették az öntözést. Ez utóbbi tározónál, kialakítása óta még soha nem kellett leállítani a locsolást, most viszont az élővilág megőrzése érdekében biztosítani kell a minimális biológiai szintet, így reggel leállították a szivattyúkat. A topolyai és a szvetityevói tavakból még egy ideig lehet locsolni. Előbbiből mintegy 700 hektáron továbbra is folyamatosan öntözik a cukorrépát és a szóját, a már régebben kiépített öntözőrendszernek köszönhetően. Az ilyen szélsőséges csapadékhiány időszakában kifejezetten megmutatkoznak a különbségek az öntözött és öntözetlen parcellák között. Az öntözőrendszer kiépítésébe fektetett összegek ilyenkor gyorsan térülnek meg, hiszen most akár tízszer annyit is betakaríthatnak majd az öntözött parcellákról, ami a kínálat kiesése nyomán emelkedő terményárak mellett hatalmas bevételi különbséget eredményez.
Fogy a víz a tározókból. Ha elhúzódik a csapadékszegény időszak, a nem öntözött területeken kérdéses lehet az őszi vetés előkészítése is. A víz minőségének köszönhetően a topolyai víztározókban jelentős halpusztulást sehol sem észleltek. Hallgató szerint ez annak köszönhető, hogy nincsenek a tavak elalgásodva és elhínárosodva, így oxigénhiányról egyelőre nem érkezett jelentés. A csatornahálózat egyes szakaszain is kifejezettnek mondható a vízhiány, a Krivaja (Bácsér) patak vízhozama is csekély ezekben a napokban. Az igazgató elmondta még, hogy a Kishegyes határában lévő Welker tanya mellett épülő víztározó bővítését még ebben az évben folytatják, pályázati úton sikerült ugyanis eszközöket biztosítani a további munkálatokhoz.
Az ilyen aszályos években mindig sokat beszélnek az öntözőrendszerek kiépítésének fontosságáról. Topolya Község területén elsősorban azért alakítottak ki - még évtizedekkel ezelőtt - víztározókat, hogy szükség esetén lehessen locsolni. A négy tározó közül azonban kettőből már nem lehet öntözni.
(Képünkön a Krivaja patak látható)
Tóth Péter
Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>
A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>