





Az omoljicai Peti januar magánvállalat tulajdonosát és társtulajdonosát, valamint a vállalat négy gépkocsivezetőjét vették őrizetbe azzal a gyanúval, hogy a pancsovai Petrohemija kőolajfinomítóból összesen több, mint 45 tonna nyersolajat tulajdonítottak el, aminek értéke több, mint 20 millió dinár.
A magánvállalatnak szerződése volt a Szerbiai Kőolajipari Vállalattal (NIS), hogy a kelebiai, palicsi és túriai kőolaj-lelőhelyekről a pancsovai finomítóba szállítsák az olajat. Április elejétől letartóztatásuk pillanatáig minden egyes fuvar alkalmával a pancsovai célállomás előtt a saját telephelyükön megcsapolták a szállítmányt, majd a nyersolajat pakuraként értékesítették. Ezzel, mintegy 20 millió dinárral, vagyis kb. 200 ezer euróval károsították meg a NIS-t.
A szerbiai belügy most azok után nyomoz, akiknek a bűnbanda továbbadta vagy eladta a nyersolajat. (Blic)
A Topolya melletti Truzsinszki-tanyán sorrendben nyolcadik alkalommal tartottak nemzetközi mezőgazdasági témájú konferenciát a Szürkemarha-tenyésztők Szerbiai... >>
Újabb fordulat történt abban a szövevényes ügyben, amely az ATP Vojvodina vállalat által kiépített „új”, ámde használatlan buszállomás miatt a cég és Újvidék... >>
Sajtóértesülések szerint kenőpénz elfogadásának alapos gyanújával őrizetbe vették a Zentai Közkórház egyik szakorvosát. Az erre vonatkozó információkat a Zentai... >>