Vajdaság
Újabb csecsemőhalál az újvidéki szülészeten, lemondott az intézmény vezetője
Betűméret:             
Lemondott az újvidéki szülészeti és nőgyógyászati klinika vezetője, Dragan Budakov, miután az intézményben ismét elveszítette gyermekét egy, a terhessége végén járó kismama. Ebben az évben ez már nem az első eset.
A becsei Srđan Doroslovački szerint felesége az orvosok figyelmetlensége miatt szülte meg császármetszéssel halott gyermeküket tegnap reggel. A B92-nek a rendőrségen megerősítették, hogy az esetet továbbították az ügyészségnek.
A sürgősséggel elvégzett császármetszés során megállapították, hogy a Doroslovački házaspár kislánya halva született, noha 3 kiló 300 grammos és 53 centis volt.
“Az édesanya augusztus 20-a óta van az újvidéki szülészeti klinikán, azóta szó szerint 24 órás megfigyelés alatt állt. Szerdán panaszai voltak, majd csütörtökön, augusztus 23-án reggel, ismét csak az édesanya figyelmeztetésére, miszerint nem érzi a gyermek mozgását, megállapították, hogy a gyermek meghalt”, nyilatkozta Žarko Barišić, a család ügyvédje.
Az anyát a sürgősséggel elvégzett császármetszés után az intenzív osztályon ápolják, állapota stabil. A terhességet az újvidéki szülészetre való megérkezése előtt a becsei kórházban kísérték figyelemmel, a szülés időpontja augusztus 12-ére volt kitűzve. Az újvidéki kórházban kellett volna szülnie a jelzett időpont után, s a szülők nem értik, miért vártak ennyit a császármetszéssel.
“Felvetődik a felelősség kérdése, hiszen az elmúlt egy év leforgása alatt nem ez az első ilyen eset az intézményben. A szülők kételkednek a terhességet figyelemmel kísérő orvosok szakmai felelősségében. Az édesanyát egészségesen és panaszmentesen vették fel a szülészetre, a baba is egészséges volt, a végén pedig ez történt”, hangsúlyozta Barišić.
A B92-nek a szülészeten megerősítették, Dragan Budakov, a klinika vezetője a tragédia után benyújtotta lemondását, megbízottként Dragan Stajićot nevezték ki. Azt, hogy Budakovot terheli-e felelősség és történt-e mulasztás az asszony terhességét kísérő orvosok részéről – vizsgálat fogja kideríteni.
Az elmúlt egy évben ez már a harmadik, hasonló körülmények között bekövetkezett csecsemőhalál az újvidéki szülészeti klinikán. A Ždero és Spasojević családok is hasonló tragédiával szembesültek. Az egészségügyi minisztérium által kinevezett bizottság e hónap elején állapította meg, hogy nem történt mulasztás az orvosok részéről Milica Ždero esetében, akit terhessége tizedik (!) hónapjában ötször küldtek haza, hogy hatodik alkalommal, január 1-jén megállapítsák, a magzat nem ad életjelet. A Spasojević házaspár tavaly október 15-én veszítette el gyermekét, miután az orvosi bizottság kétszer elhalasztotta a császármetszés elvégzését. A gyermek halála miatt feljelentették a klinika négy orvosát, Dragan Budakov intézményvezetőt, Aleksandra Novakov-Mikić, Kecskés Gabriella és Tihomir Vejnović orvosokat.
A szülők követelik a felelősség megállapítását és választ akarnak kapni arra a kérdésre, miért született halva egészséges gyermekük. (B92, 021, RTV)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó