Vajdaság
Ötödször is sertéskiállítás Pacséron
Betűméret:             
A sertéstenyésztés cseppet sem könnyű helyzetéről, a lehetőségekről és jövőjéről is szó volt többek között az V. pacséri sertéskiállításon és képzésen, amelyet a helybeli Mezőgazdasági Termelők Egyesülete és a Mikracoop Kft. szervezésében tartottak augusztus 25-én. Sokan voltak kíváncsiak a kiállított tenyészállományra, melynek nagy részét az újvidéki Neoplanta húsárugyár biztosította főleg F1, Landras és Yorkshire fajtákból, de érkeztek kiállítók és látogatók a topolyai, szabadkai, kishegyesi és zentai községből is. Miklós József, a kiállítás fő szervezője, a Mikracoop egyik tulajdonosa többek között elmondta, hogy a tenyésztők nagy része annak ellenére, hogy az árak növekvő tendenciát mutatnak, felhagyott a jószág nevelésével, vagy felére csökkentette az állatállományt, amihez hozzájárult a vidéket sújtó jégkár, valamint a hosszabb ideje tartó szárazság is. Mivel megnövekedett a kereslet a malacok és hízósertések iránt, reméli, hogy azok számára, akik kitartanak és minőséget produkálnak, kifizetődőbb lesz ez az ágazat. A Neoplanta a Mikracooppal már két éve folytat együttműködést, amely minőségi malactenyésztésen alapszik. A kiállított jószágok nagy része gazdára talált. Pacséri, topolyai, felsőhegyi és utrinei termelőknek osztották ki paritásban, akik betársultak a kooperációs részlegbe. A jelenlevők számára szakelőadásokat is szerveztek, neves egyetemi előadókat, szakembereket hívtak, mint dr. Stanimir Kovčin, dr. Milos Beuković, dr. Major Ferenc, dr. Ivan Radović, dr. Vasa Isakov, Predrag Ivančević, Radmila Popović , Velibor Vasiljević, dr. Vidomir Vidović, valamint Radoslav Došen. Miklós azt is elmondta, hogy annak ellenére, hogy jelen pillanatban holtponton van a sertéstenyésztés, reménykednek, hogy összefogással el tudják érni, hogy ismét megélhetési forráshoz jussanak a sertéstenyésztők.
-kg-
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó