





A Polgári Vajdaság civil ernyőszervezet ma 17 órától tiltakozást szervez az újvidéki Bölcsészkarnál A gyűlölet ellen, stop fasizmus – jelszóval.
A szervezők azt üzenik, hogy „az újvidékieknek, éppúgy, mint 2007 októberében, fel kell lépniük azok ellen, akik a kilencvenes években bevontak bennünket a háborúba és gyűlöletbe, most pedig ismét a sovinizmust, a nacionalizmust és a másság elleni gyűlöletet népszerűsítik”. Ha most nem reagálunk, holnap már késő lesz – áll a közleményben.
A gyűlöletszító falfeliratokat („Pavličić usztasa, Vajdaság a következő”) átfestik a tiltakozók és a falra visszahelyezik a Zoran Đinđić nevét viselő utcanévtáblát, amelyeket a vasárnapra virradó éjjelen felírtak, illetve leszedtek továbbra is ismeretlen tettesek.
(A képen a gyűlölködő falfirkák a kar bejáratánál)
Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>
A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>