Vajdaság
Zenta: Több az elsős, mint tavaly
Betűméret:             
Zentán idén csaknem harminccal több elsős diák indult iskolába, mint tavaly, tudtuk meg Sárosi Gabriellától, a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónőjétől, aki elmondta, a korábbi évektől eltérően idén a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola esetében sem kellett külön jóváhagyást kérniük az illetékes szervektől ahhoz, hogy megnyithassák az első osztályt.
– A Thurzó Lajos Általános Iskolában 69 kisdiák kezdte meg a tanévet a normál tagozaton és 3 tanuló a sajátos nevelési igényű gyermekek tagozatán, az Emlékiskolában 39-en kezdték meg a tanulmányaikat magyar nyelven és 15-en szerb nyelven, a November 11. Általános Iskolában pedig 33-an magyar nyelven – két tagozatra osztva – és 19-en szerb nyelven. A falvak közül Felsőhegyen 16, Tornyoson 16, Keviben 7, Bogarason pedig 4 elsős tanulónk van, tehát idén nem kellett külön jóváhagyást kérnünk a Magyar Nemzeti Tanácstól és a tartományi oktatási titkárságtól az első osztályok megnyitásához, az előző két évben azonban a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola esetében ezt meg kellett tennünk, ugyanis csupán 12-13 elsős tanuló kezdte meg a tanévet az intézményben – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve, óriási eredményként könyveli el, hogy idén összesen mintegy harminccal több diák kezdte meg az első osztályt a községben, mint tavaly.
Idén a Stevan Sremac Általános Iskola két épületében is kerek évfordulót ünnepelnek, ugyanis a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola épülete és a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola kevi kihelyezett tagozatának épülete is száz évvel ezelőtt épült, hangsúlyozta az igazgatónő, hozzátéve, mindkét esetben több hónapra kiterjedő rendezvénysorozatot terveznek, amelyeknek eseményeire nemcsak a gyermekeket, hanem a szülőket is várják. A tanév folyamán különféle műhelymunkákat, irodalmi és képzőművészeti vetélkedőket, sportrendezvényeket és egyéb programokat terveznek, de olyan kiadványokat is készítenek majd, amelyek az iskolák múltjáról és jelenéről szólnak.
H. G.
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról. Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó