Házelnökök találkozója: Stefanović és Pásztor Vajdaságról
Betűméret:
A köztársasági parlament a garancia Vajdaság autonómiájára, jelentette ki ma Nebojša Stefanović, a szerbiai parlament elnöke a Pásztor Istvánnal, a tartományi képviselőház elnökével való találkozóján.Stefanović - áll a találkozó után kiadott közleményben - azt mondta, megengedhetetlen, hogy bárki veszélybe sodorja Vajdaság autonómiáját.
Ami azt a famózus hét százalékot illeti, ami a szerbiai költségvetésből Vajdaságot megilleti, Stefanović azt mondta, kérni fogja a költségvetés módosításának javaslatát, hogy megismerkedhessen ezzel a törvénnyel.
Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke a találkozón két témát emelt ki, mint különlegesen fontosat: ez pedig az alkotmány által szavatolt 7 százalék Vajdaság számára a köztársasági költségvetésből, valamint a tartományi parlament azon jogának megvalósítása, mely szerint törvénymódosításokat indítványozhat azokkal a törvényekkel kapcsolatban, amelyek a szerbiai parlament elé kerülnek.
Pásztor korábban nehezményezte, hogy a Vajdaság részére szavatolt költségvetési eszközök rendre nem érkeznek meg. (Beta)
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




