Vajdaság
Zenta: Megkezdődött a városnapi rendezvénysorozat
Betűméret:             
Kiváló hangulatban kezdődött meg pénteken délután a városnapi rendezvénysorozat Zentán, ahol a zentai csata 315. évfordulója alkalmából megszervezett ünnepségsorozat keretében öt napon át a legkülönfélébb programok várják az érdeklődőket.
Már a délutáni órákban megnyitotta kapuit a vendégek előtt a Fő téren a vásári forgatag és a civil falu, amelyeknek látogatói egyéb termékek mellett különféle hagyományos kézműves használati és dísztárgyakat, valamint zamatos bor- és pálinkakülönlegességeket tekinthettek, illetve vásárolhattak meg. A hagyományokhoz híven idén is felléptek a Zenta községbeli hagyományőrző csoportok, amelyeknek tagjai ezúttal a Fő téren található, újonnan kialakított pavilon színpadán adták elő produkcióikat. A sokszínű műsorban fellépett az Ispiláng gyermekcsoport, a Tópart Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa, a Stevan Sremac Szülőföld Alapítvány tánccsoportja, a Délibáb Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa és Sarkantyú tamburazenekara, a tornyosi Romano Drom Egyesület táncosai, a Kéz a kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete, a kevi Móra István Művelődési Egyesület Bazsarózsa asszonykórusa, Gyöngyvirág tánccsoportja és a Jóbarátok tamburazenekar, a felsőhegyi Népdalbarátok Klubjának vegyes kórusa, a zentai Kali Jakh Polgári Egyesülés táncosai, valamint a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület asszonykórusa és tamburazenekara is.
A hangulat fokozásáról ezt követően a Fő téren felállított nagyszínpadon a népszerű Garavi Sokak együttes gondoskodott, amelynek koncertjére még többen voltak kíváncsiak, mint a délutáni programokra, a hangulatos koncert után, a nap programjának zárásaként pedig az Ágota & Her Friends és az Oliver & Friends együttesek szórakoztatták az ünneplő zentaiakat.
H. G.
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó