Pásztor helyteleníti, hogy a költségvetés módosításakor nem konzultáltak a tartománnyal
A VMSZ elnöke hétfő találkozott Nikolić államfővel
Betűméret:
A köztársasági kormány elfogadta a költségvetés módosításának javaslatát anélkül, hogy bármiféle konzultációt folytatott volna a tartományi adminisztrációval, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke.Pásztor a Dnevniknek nyilatkozva elmondta, a központi hatalom ilyen viszonyulása a tartomány iránt rendkívül rossz, s amennyiben az elkövetkezőkben ez válna gyakorlattá, "az nagyon problematikus lenne".
"Eddig minden alkalommal legalább tárgyaltunk a költségvetés javaslata vagy módosítása kapcsán a köztársasági kormány képviselőivel. Más dolog, hogy e tárgyalások során nem tartották tiszteletben azokat az alkotmányos elveket, amelyek Vajdaság pénzelésére vonatkoznak; most azonban még csak nem is konzultáltak velünk", hangsúlyozta Pásztor.
Mint mondta, a két hatalmi szint közötti konzultáció elmaradása miatt a jelenlegi költségvetés-módosításról azt sem lehet tudni, hogy tiszteletben tartották-e a tartomány pénzelésével kapcsolatos alkotmányos elveket. "Ez majd akkor derül ki, amikor összevetjük a javasolt költségvetés-módosításban szereplő összegeket az alkotmányos rendelkezésekkel. Amennyiben tiszteletben tartották, akkor minden rendben lesz, ha nem, akkor viszont nem", mondta Pásztor, emlékeztetve arra, hogy a Szerbiai Alkotmány a tartománynak a köztársasági költségvetési eszközöknek legalább 7 százalékát szavatolja, amely kétharmada a tartományi nagyberuházásokra fordítandó.
A Szerbiai Demokrata Párt (DSS) tegnapi követelését kommentálva, amely szerint a tartománynak a költségvetés módosítása révén nem szabad biztosítani azon illetékességek számára a pénzt, amelyeket az alkotmánybíróság elvitatott, Pásztor azt mondta, a DSS ellenzékben van, s azt mond, amit akar, de ezt nem tehetik meg azok, akik hatalmi pozícióból hozzák meg döntéseiket.
"Remélem, ezeknek az összegeknek a visszatartására nem kerül sor, mert az alkotmány ebben az esetben teljesen egyértelmű és a köztársasági költségvetés legalább 7 százalékát látja elő Vajdaság esetében", húzta alá a tartományi képviselőház elnöke.
Pásztor, aki a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, megerősítette a Dnevnik napilapnak a hírt, hogy tegnap találkozott Tomislav Nikolić szerb elnökkel, s beszélgetésük során szóba került az alkotmánybíróság nagy port kavart döntése is Vajdaság bizonyos illetékességeinek elvitatásáról. Mint mondta, a szerb elnökkel egyetértettek abban, hogy ezt a kérdést is párbeszéd útján kell megoldani.
"A beszélgetés során hangsúlyoztam, nagyon fontos lenne, hogy az alkotmánybíróság döntése után előállt problémákat, akárcsak a központi és tartományi hatalom további viszonyát párbeszéd útján rendezzék, s nem lenne jó, ha e tekintetben újabb konfliktushelyzet alakulna ki, mivel társadalmunkra a hatalmas szociális és gazdasági problémák miatt amúgy is óriási teher nehezedik", fejtette ki Pásztor, s hozzátette, Nikolić ezen észrevételei kapcsán "készségét fejezte ki, hogy lehetőségeihez mérten hozzájáruljon a megoldás megtalálásához".
Pásztor elmondta továbbá, hogy a szerb elnökkel való találkozóján szóba kerültek a nemzeti kisebbségek jogai, valamint a szerbiai magyar közösség helyzete is, mert - mint mondta - ez egy olyan "permanens téma, amelyet mindig tovább lehet építeni".
A szerb elnök kabinetjéből érkező közlemény szerint tegnap Tomislav Nikolić elnök a tartományi képviselőház elnökével folytatott megbeszélése után elégedettségének adott hangot, amiért "Szerbiában mindenki, így a magyar nemzetiség képviselői is élvezik azon demokratikus jogokat, amelyek a legmagasabb nemzetközi mércéknek is megfelelnek". A közlemény a továbbiakban kitér arra, hogy Nikolić és Pásztor "azokról a lépésekről is szót ejtett, amelyeket meg kell lépni, hogy az állam megvédhesse a szerbiai magyar kisebbség kulturális és nemzeti jogait és íly módon még inkább megszilárdítsa a két nép közötti együttműködést". (Dnevnik)
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




