Leváltották az újvidéki polgármestert
Betűméret:
Hosszú, indulatos vitát követően, valamivel éjfél után, az újvidéki képviselő-testület titkos szavazással leváltotta Igor Pavličić eddigi polgármestert, valamint a városi tanács minden tagját.A szavazáson 42 képviselő vett részt és valamennyien Pavličić leváltására szavaztak. A Demokrata Párt és a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tagjai nem kívántak részt venni a szavazásban, míg a Szerb Radikális Párt öt képviselője már az ülés elején elhagyta a termet.
Pavličić újságíróknak azt nyilatkozta, hogy ezzel a szavazással megoldódott az a politiki válság, amely a városi hatalom választásokat követő megalakulása óta tart.
“Jó, hogy vége lett ennek a válságos helyzetnek, s most minden rosszat félre kell tennünk”, hansgúlyozta Pavličić, aki sok sikert kívánt az új városi hatalom munkájához.
Mint mondta, Újvidék számláján hagy közel 6 milliárd dinárt, s biztosítva vannak az eszközök a Szabadság-híd és az Európa sugárút építésének befejezéséhez, a Karađorđe stadion felújításához és a külvárosi települések csatornahálózatának kiépítéséhez.
Az ülés végén leváltották Aleksandra Jerkovot, a városi képviselő-testület eddigi elnökét is. (B92, Tanjug)
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




