





Az adai Cseh Károly Általános Iskola ma nyílt és tehetségnapot tartott. A nyílt nap különlegessége, hogy a megtartott első két órára nemcsak a diákokat, hanem szüleiket is várták az iskolába. Az érdeklődő szülők részt vehettek az órákon, betekintést nyerhettek a pedagógusok munkájába, az intézmény életébe. Az órák után az adai színházteremben megtartott Tehetségnapon felléptek az iskola különböző szakcsoportjai. A Cseh Károly Általános Iskola tanáraiból álló Prometheus Civil Szervezet a tehetséges gyerekek felkarolásával, talentumuk fejlesztésével foglalkozik. Olyan szakkörök működnek a szervezet keretein belül, mint például a német, matematika, történelem, informatika és fizika szakkör, de a képzőművészet, a színészet, az újságírás és a sport iránt érdeklődőknek is tartanak foglalkozásokat - mondta Solymosi Éva, a Prometheus Civil Szervezet vezetője, majd hozzátette:
- A gyerekek különböző módokon tudják megmutatni tehetségüket. A művészeti ágakban tevékenykedő diákok könnyebb helyzetben vannak, ugyanis alkotásaik bemutatására több lehetőség van, míg a természettudományi szakcsoportok tagjai főként versenyeken mutathatják meg tudásukat. A tehetséges diákok mellett szükség van olyan tanárokra is, akik felvállalják ezt a munkát, ugyanis nem kevés plusz munkával jár, de megéri, mert nagyon sok tehetséges gyerek van Adán. A tanárok dolga itt az, hogy a tudás átadása mellett bátorítsák a tanulókat, és elindítsák őket a tehetségfejlesztés útján, ami később, a középiskolai és egyetemi tanulmányaik alatt tud kiteljesedni.
(Képünkön a Cseh Károly Általános Iskola felsős színjátszóinak előadása látható)
(ká)
Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>
Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>
Vajdaságban csökken a Duna vízállása, de a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) vízgazdálkodási közvállalat kedden arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem ért véget,... >>