





A Vajdasági Újságírók Független Egyesülete (NDNV) bejelentette, pert indít több internetes portál ellen, mert pontatlan, hamis és rosszindulatú feltevéseket tettek közzé az egyesület külföldi támogatóktól kapott donációival kapcsolatban.
"E cikkek szerzőinek nyilván 'elkalandozott' a figyelme és a 29.800 dollár helyett, amennyit az NDNV 2011-ben kapott tevékenysége támogatására az amerikai NED alapítványtól, 289.800 dollárt tüntettek fel. Egy nyolcassal több vagy kevesebb, nem számít!", áll az egyesület közleményében.
A közlemény kitér arra, hogy ez az újságírói tömörülés szeretné, ha ezeknek a "jóindulatú újságíróknak" igaza lenne, s valóban rendelkezhetne ekkora összeggel programjai megvalósításakor, amelyek rendkívüli jelentőséggel bírnak a szólásszabadság fejlődése és a társadalom demokratizálódása vonatkozásában.
"De mit is lehet várni azoktól a portáloktól, amelyek a világ-összeesküvésről szóló szövegeket jelentetnek meg, listákat az 'alkalmatlan' művészekről, mégpedig valamiféle miniszter valamiféle helyettesének tollából", áll a közleményben.
Az egyesület úgy véli, azért vált bizonyos internetes portálok célpontjává az NDNV, mert tevékenysége a "Szerbia emberi, erkölcsi, gazdasági és mindenféle más hanyatlásához, s mindenek előtt emberek tízezreinek halálához és az egykori Jugoszlávia területén élő milliók szerencsétlenségéhez" vezető kleronacionalista politika bírálatán is alapszik.
Viharos, olykor személyeskedésektől sem mentes vita után a Tartományi Képviselőház ma este nagy többséggel elfogadta a tartomány alkotmányos és törvényes jogainak... >>
Vajdaság „nem fog hallgatni”, továbbra is kitartóan követelni fogja alkotmányos és törvényes jogainak tiszteletben tartását – jelentette ki hétfőn... >>
Az idei év kezdete óta 27 ember eltűnését jelentették az újvidéki rendőrségnek. Öt emberről még nem derült ki, hol tartózkodik.Az elmúlt évben 199 ember eltűnéséről... >>