Zombor: Három nyelv hivatalos használatban
Betűméret:
A Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi titkárság felmérést készített a hivatalos nyelvhasználatról Vajdaság területén. A felmérést végzők figyelembe vették az önkormányzatok titkárság kérésére közölt adatait, a tartományi adatbázisban szereplő mutatókat, valamint véleménykutatással egészítették ki az információt. Az eredményt honlapján tette közzé a titkárság.A nyugat-bácskai körzet székvárosában, Zomborban három nyelv van hivatalos használatban: a szerb, a horvát és a magyar. Mivel nem minden közhivatalban van magyarul, illetve horvátul beszélő tisztviselő, a felek érdekében az említett nyelveket beszélők szükség, illetve az ügyfél igénye szerint kisegítik egymást, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy erre inkább szóbeli ügyintézéskor kerül sor, a felek igen ritkán nyújtanak be a kisebbségek nyelvén írt kérelmet.
A tavalyi évre vonatkozó adatok szerint a közigazgatási hivatalnak 249 főállású foglalkoztatottja volt, akik közül 76-an szerbek, 9-en magyarok, 2-en horvátok, 2-en montenegróiak, egy román nemzetiségű, míg 157-en nem nyilatkoztak nemzeti hovatartozásukról. A hivatal munkaköri elvárásai tizenhárom alkalmazott esetében rendelkeznek úgy, hogy szükséges a nemzetiségi nyelvismeret.
Tavaly 1153 okiratot állított ki a közigazgatás, amelyek közül mindössze 37 volt magyar, illetve 9 horvát nyelvű.
A felmérés eredményében a nemek szerinti megoszlásra vonatkozó adat is szerepel. Az önkormányzat alapította közvállalatokban dolgozó 457 alkalmazott közül 344 férfi, azonban kommunális vállalatokról lévén szó, ez nem meglepő, ugyanakkor a foglalkoztatottak nemzetiségi összetétele némi következtetésre adhat okot. Figyelemreméltó, hogy a 457 személy közül 153-an nyilatkoztak nemzeti hovatartozásukról (128-an szerbnek, 10-en magyarnak, 15-en horvátnak vallották magukat), a többiekről ez az adat nem ismeretes. A közvállalatokban dolgozóknak csaknem a fele ötven évesnél idősebb (218-an), ugyanakkor mindössze 37-en fiatalabbak 30 évnél.
fczs
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




