Vajdaság
Kiskorú megrontásának gyanújával vettek őrizetbe egy férfit Adán
Betűméret:             
A napokban a rendőrség őrizetbe vett egy 31 éves adai férfit, aki a gyanú szerint szexuálisan bántalmazott egy hat és fél éves kislányt. A férfi hétfőn éjjel ittas állapotban követte el gyanú szerinti bűncselekményt, miután hazatért abba a házba, ahol édesanyjával és annak öt nevelt gyerekével élt együtt.
A zentai születésű kislányt négy testvérével 2010-ben helyezte el egy adai asszonynál a zentai Szociális Védelmi Központ, miután a gyerekek édesanyjától a szabadkai bíróság megvonta a szülői jogokat. Az új családban elhelyezett gyerekeket többször is meglátogatták a szociális központ szakemberei, de nem észleltek semmilyen problémát, ami miatt a gyerekeket át kellett volna helyezni egy másik családba.
A történtek után azonban az öt gyereket elvették az adai asszonytól és két zentai családnál helyezték el őket.
Ljubica Nikolić Verikios, a zentai Szociális Védelmi Központ pszichológusa foglalkozott a kislánnyal, aki egyelőre még fel sem fogta, hogy mi történt vele. A pszichológus elmondása szerint a lány számára most az jelenti a legnagyobb traumát, hogy elszakították attól az asszonytól, akit édesanyjaként szeretett, ugyanis a vér szerinti anyjára nem is emlékszik, valamint azt is fel kell még dolgoznia, hogy négy fiútestvére közül, már csak kettővel él együtt. A történtek után azonban a gyerekek nem maradhattak az adai asszonynál, és azért kellett két családnál elhelyezni a gyerekeket, mert Zenta községben nincs olyan nevelőszülő, aki egyszerre öt gyermek gondozását és nevelését el tudná vállalni.
A szexuális bántalmazással meggyanúsított férfi sorsáról a szabadkai bíróság dönt, az adai rendőrkapitány elmondása szerint ha rábizonyítják a bűncselekményt, akár 10 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
(ká)
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó