Vajdaság
A tartományi kormány az alkotmánybírósághoz fordul a 7 százalék ügyében
Betűméret:             
A tartományi képviselőház mai ülésének fő témája a zárszámadás volt, ám a nap kérdése mégiscsak az lett, mit tesz az új hatalom a Szerbiai Alkotmánybíróság Vajdasággal kapcsolatos döntései után.
A vita azonban még várat magára, legalább október 4-éig, amikorra a képviselőház következő ülését összehívták.
Judita Popović, a Liberális Demokrata Párt (LDP) képviselője úgy véli, a szerbiai központi hatalom megváltozása miatt Vajdaság egyre rosszabb helyzetbe kerül, s azt kérdezte a kormány képviselőitől, vajon a Vajdaság helyzetének javításáról szóló végzés voltaképpen politikai konszenzus elérésére tett törekvés-e, amelyet az alkotmány módosítása végett kezdeményeztek.
Bojan Pajtić tartományi kormányfő kijelentette, a tartományi kormány eljárást indít a Szerbiai Alkotmánybíróságnál, amennyiben Vajdaságot megfosztják az alkotmányban garantált legalább 7 százalékos állami költségvetési részesedésétől.
Amennyiben az ellenzék módosítási indítványait nem fogadják el a szerb szkupstinában, a tartományi kormány eljárást fog kezdeményezni a Szerbiai Alkotmánybíróság előtt, jelentette ki Pajtić újságíróknak a tartományi képviselőház ülése alatt.
"Azt várjuk, hogy az alkotmánybíróság megvédi az alkotmányosságot és a törvényességet, mégpedig oly módon, hogy nem fogja megengedni olyan törvények meghozatalát, amelyek szemmel láthatóan ellentétben állnak Szerbia alkotmányával", emelte ki Pajtić, aki megjegyezte, a költségvetési rendszer módosításáról szóló törvényjavaslat "olyan csapdát rejt, amellyel megkísérlik a költségvetés arányát, amely alapján elszámolják a hét százalékot, alkotmányellenes módon definiálni". (B92, Tanjug)
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó