Kishegyes: Az önkormányzat 60 napja
Betűméret:
A Közigazgatási Bíróság elvetette Pál Károly, a képviselő –testület előző elnökének beadványát, melyben a község szerveinek megválasztása ellen emelt kifogásokat. A bíróság Pál Károlyt, mint a képviselő–testület előző elnökét, nem tartotta illetékesnek ebben az ügyben, így beadványát elvetették. Dr. Celluska Frindik Erzsébet, Kishegyes községi elnöke, Marko Rovčanin, Kishegyes Község képviselő-testületének elnöke és Kishegyes községi elnökhelyettese, Vladimir Lopičić tartott sajtótájékoztatót a községháza nagy tanácstermében, ahol elsőként a bíróság határozatát ismertették.
A községi elnök ezenkívül elmondta, az új önkormányzat milyen problémákkal kényszerült szembenézni működésének elmúlt 60 napjában.
Elmondása szerint az előző vezetés mintegy 70 millió dináros adóság állományt és rendezetlen állapotokat hagyott hátra. A Voj-Put útépítési vállalat irányában 46 milliós az adóság, ahhoz nem kívánt kommentárt fűzni, hogy az előző vezetés másfél év alatt 3 millió dinárt költött szeszes italokra.
A bácsfeketehegyi tekepálya építése és a Small Steps vegyes tulajdonban lévő vállalat körüli ügyleteket is kifogásolhatónak nevezte a községi elnök. Az elmúlt időszak tevékenységeit ismertetve elmondta, hogy a legveszélyeztetettebb kategóriák, az idősek és a gyerekek megsegítésére törekedtek. Minden elsőbe induló kisdiák 3000 dinárt kapott az önkormányzattól, a következő képviselő-testületi ülésen pedig napirendre tűzik, hogy minden újszülöttet 10 000 dinárral támogassanak. Az utazó diákok 50%-os kedvezménnyel válthatnak hónapos jegyet, ugyanilyen arányú kedvezményben részesülhetnek a nyugdíjasok is. A gazdaság fellendítésére tett ígéretek kapcsán a községi elnök elmondta, egy svájci cég már a közeljövőben a községben szándékozik befektetni, egy német cég napkollektorokat szerelne fel olyan földterületeken, melyek másra nem alkalmasak, egy olasz vállalkozó pedig fűtőtestek gyártását tervezi Kishegyesen.
Marko Rovčanin a képviselő-testület elnöke hangsúlyozta, a község 10 millió eurós aszálykárt szenvedett, a testület következő ülésén ezzel a témával is foglalkoznak, valamint a Small Steps vegyesvállalat pénzügyi jelentését is napirendre tűzik, amit nem tettek meg annak megalakítása óta. Az újságíróknak olyan – szerinte a községre nézve hátrányos –szerződéseket mutatott, melyeket a 10 %-os önkormányzati tulajdonban lévő cég nevében kötöttek. Elmondta, hogy a helyzet súlyosága miatt a mostani vezetés nem költ reprezentációra és napidíjakat sem fizetnek ki. Kifogásolta az önkormányzat és a már nem létező Pro Vag néven bejegyzett társaság között bonyolított ügyleteket, mert szerinte ez utóbbi az előző községi elnök lakcímén volt bejelentve.
Vladimir Lopičić elnökhelyettes az önkormányzat jövőbeni működésének átláthatóságát emelte ki célkitűzésként. A szeghegyi és a bácsfeketehegyi kataszteri községekben a mezőgazdasági földterületek tagosításának lebonyolítását ígérte, valamint a bácsfeketehegyi tekepálya építése körül kialakult ügyletek tisztázását.
(A képen balról: Vladimir Lopičić, dr Celluska Frindik Erzsébet és Marko Rovčanin)
tp.
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




