GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. szeptember 26. [18:53]

Senić: Pásztor kijelentése sértő

Senić: Pásztor kijelentése sértő

Pásztor Istvánnak, a tartományi képviselőház elnökének Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyminisztert bíráló kijelentése sértő, inkorrekt és pontatlan, jelentette ki Vlajko Senić (a képen) gazdasági és pénzügyi államtitkár.
Senić szerint az elhangzott kijelentés meghaladja a normális politikai párbeszéd és kommunikáció határait, s a minisztériumban igen csalódottak amiatt, ahogyan "Pásztor úr kommunikál velük".
"A költségvetés módosításával ugyanakkora eszközök maradtak Vajdaságban, mint eddig, a 2013-as költségvetésben pedig az adóbevételek jelentős növekedésére számítunk, amely bevételek a Vajdaságnak juttatandó pénzek alapját is képezik", mutatott rá Senić. (Beta)



2013. május 18. [0:07]

A Magyar Polgári Szövetség elégedetlen a Zenta községbeli civil szervezetek projektumainak támogatására vonatkozó pályáztatási rendszerrel – hangsúlyozta a párt... >>

2013. május 17. [18:47]

Zentán ma délután adták át rendeltetésének a Zentai Közkórház által a tartományi kormány finanszírozásával vásárolt új digitális röntgengépet, amely az első ilyen típusú... >>

2013. május 17. [15:59]

A vajdasági statútum alkotmányosságának és törvényességének értékeléséről május 21-én, kedden tartanak nyilvános meghallgatást – tette közzé ma az... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Jótanács

Sose vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása