





A Magyar Nemzeti Tanács 25. rendes ülésének elején egy perces néma felállással emlékeztek meg a nemrég elhunyt Dolinszky Árpád szuperintendensről, az MNT tagjáról. Dr. Korhecz Tamás, az MNT elnöke kijelentette: Váradi Józsefet, a Magyar Összefogás Lista tagját fogja az elhunyt tanácstag helyére javasolni.
Az MNT ülésén több végzésjavaslatot is elfogadtak, ami során felmentették a Magyar Szó és a Hét Nap megbízott igazgatóit és főszerkesztőit, illetve kinevezték a médiaházak új igazgatóit és főszerkesztőit. A Magyar Szó igazgatójának Ökrész Rozáliát nevezték ki, a napilap főszerkesztője Varjú Márta lett, a Hét Nap igazgatójának László Editet nevezték ki, a hetilap főszerkesztője pedig Tomek Viktor lett.
Az ülésen továbbá határozat született a Pannónia Alapítvány Igazgató Bizottságában történő személycserékről is. Az MNT, mint a Pannónia Alap társalapítója négy személy javaslattételére jogosult az alapítvány Igazgató Bizottságába, ez a négy személy közül most felmentették Deli Andor magisztert és Galgó Ferenci Andreát. Helyükre a szabadkai Kern Csaba, okleveles elektromérnököt és Horvát Endre csonoplyai plébánost nevezték ki.
A tanács továbbá elfogadta a 2012-es évi első pótköltségvetését. A költségvetés módosítására azért volt szükség, mert a külföldi támogatásokból a tervezett 115 millió helyett, csupán 112 millió dinár került áthozatalra a 2012-es költségvetésbe, a szerb kormány támogatása is késik, míg tartományi szinten javulás tapasztalható.
Az ülésén módosították az MNT ösztöndíjprogramjának pályázati felhívását, a pályázat lebonyolítását, valamint a kérelmek pontozásáról szóló határozatát, továbbá a demonstrátori ösztöndíjakról szóló határozatot is. Az MNT felsőoktatási pályázatára egyébként 607 fiatal jelentkezett, míg a tanács csupán 400 demonstrátori ösztöndíjat tudott biztosítani. A tanácsnokok kisebb vitába keveredtek a testület tagjainak, valamint a tanács számára munkát végző más személyek illetménye és útiköltségükről szóló határozatok módosításával kapcsolatban. Ezek a pontok azért kerültek napirendre, mert a 23. ülést azért nem tudta befejezni a tanács, mivel a végére annyi képviselő hiányzott, hogy nem volt meg a kellő létszám a szavazáshoz. Itt Rácz Szabó László hangsúlyozta, hogy amióta nincs sajtószabadság, azóta csak megjátsszák a demokráciát, utalva arra, hogy nem erkölcsös pénzel motiválni, vagy rendszabályozni a képviselőket. Náray Éva kiemelte: ebbe a pontba bele lehet keverni a demokráciát, vagy bármi mást, de szerinte ha már valaki elvállalta ezt a tisztséget, és egy adott ülésre megerősítette a részvételét, akkor az lenne a tisztességes, hogy azt végig is ülje. Dr Korhecz Tamás elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a két pont, a napidíjakról és az útiköltségről szóló határozatmódosítás nem csupán az ellenzéki képviselőkről szól, hanem mindenkire vonatkozik, magára az elnökre is. Amennyiben valaki indokoltan és igazoltan marad távol, vagy kénytelen távozni az ülésről, és azt előre jelenti és igazolja, akkor az rendben van, de miután megtörtént az ülés előtti telefonos egyeztetés a részvétellel kapcsolatban, majd az ülésen egyesek manipulálják a döntéshez szükséges többséget, amelynek következtében döntésképtelenné válik a tanács, az már nincs rendjén. Egyébként a képviselők tiszteletdíja 2000 dinár ülésenként.
Végül mindkét pontot szavazattöbbséggel fogadták el. A tanács ülésén jóváhagyták, hogy az MNT egy újabb személyt alkalmazzon, hiszen a civil kataszter és az ösztöndíjprogramok miatt megnövekedett munkamennyiséget nem tudja ellátni a jelenlegi 9 alkalmazott.
Az MNT továbbá utólagosan jóváhagyta a zentai diákjóléti intézmény férőhelyeinek betöltésével kapcsolatos véleménynyilvánítást, valamint a Temerin község iskoláskor előtti intézményeinek és általános iskoláinak hálózatára vonatkozó véleménynyilvánítást, illetve utólagosan jóváhagytak 4 zárójavaslatot a 15-nél kevesebb tanuló részére megnyitandó magyar nyelvű tagozatokról. Az MNT három és fél órán át tartó ülésén összesen 24 pont szerepelt napirenden.
Kartali Róbert
Ada község önkormányzata nevében Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Urbán Mónika, a község alpolgármestere fogadták azokat a fiatalokat, akik a köztársasági... >>
Gyűlöletkeltő graffitiket festettek fel az éjjel Újvidéken a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) és a Dinari–Drina–Duna Mozgalom irodáinak otthont adó épületre... >>
Vajdaságban csökken a Duna vízállása, de a Vajdaság Vizei (Vode Vojvodine) vízgazdálkodási közvállalat kedden arra figyelmeztetett, hogy a veszély még nem ért véget,... >>