GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 2. [16:19]

Feloldották a Duna zárlatát

A tiltakozó dolgozóknak az elmaradt bérek fizetését ígértek

Feloldották a Duna zárlatát

Tegnap este megállapodtak a dunai hajóutat napok óta zárlat alatt tartó Dunav grupa agregati vállalat dolgozói a cég tulajdonosával, Dušan Borovicával az elmaradt bérek kifizetéséről, így reggel eltávolították azokat az úszóalkalmatosságokat, amivel elzárták a Dunát és megindulhatott a folyami közlekedés.
Novica Cvetković, a vállalati szakszervezet képviselője a 021 Rádiónak elmondta, Borovica a dolgozóknak Ivica Tončev, a szerbiai kormányfő tanácsosa és Miloš Vučević újvidéki polgármester jelenlétében ígérte meg a bérek kifizetését.
"Abban állapodtunk meg, hogy szerdáig kifizet négy havi elmaradt fizetést és ugyanennyi hajóberakodást, november 5-éig pedig további két fizetést és két hajóberakodást. Így azt mondhatjuk, elégedettek vagyunk", nyilatkozta a vállalat dolgozója.
Cvetković hozzátette, korábban is kaptak hasonló ígéreteket Borovicától, amit az soha nem tartott be, de remélik, hogy ez alkalommal másként lesz. "Azt hiszem, ezúttal másként lesz, mert most az államvezetés avatkozott be a helyzet rendezésébe, s most remélem, hihetünk nekik", mondta. Azt azonban nem hiszik, hogy az egykori gyáróriást, a Heroj Pinkit ismét talpra lehetne állítani. Mint mondta, a vállalat vezetése nem érti a probléma lényegét, ezért az egykoron méltán híres újvidéki hajógyár hanyatlása megállíthatatlan. (021.rs)



2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Mlađan Dinkić választásokat követel Vajdaságban és Belgrádban
(Szerbia)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Életlen

Székelybácsi nagy kínlódás közepette borotválkozik. A gyerek:
- Mi a baj, édesapám?
- Életlen a beretva. Nem viszi a szakállamat!
- Ne mongya mán' édesapám, hogy keményebb a szakálla, mint az a konzervdoboz, amit most nyitottam ki vele!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása