Vajdaság
Francia cég vette meg óbecsei Fadipot
Betűméret:             
A mezőgazdasági segédeszközök gyártásával foglalkozó francia Quivogne cég vásárolta meg a csődbe ment óbecsei Fadip régi üzemét – jelentette be ma a Vajdasági Beruházásokat Támogató Alap (VIP).
A privatizációs ügynökség információi szerint a Fadip régi telephelyén lévő 5500 négyzetméteres gyárat 29 millió dinárért vették meg a franciák, szerbiai beruházásuk összértéke pedig 800 ezer és egymillió euró között lesz. Várhatóan mintegy 60 fő kap majd munkát az üzemben, amely a tervek szerint elsősorban exportra fog termelni.
A Quivogne egy 66 évvel ezelőtt alapított családi vállalkozás, amely Franciaországban 350 főt foglalkoztat, és évente mintegy 50 millió eurós forgalmat bonyolít le. Franciország mellett kereskedelmi képviselettel rendelkezik Ausztriában, Ukrajnában, Oroszországban és Észak-Amerikában is.
A Quivogne a 15. olyan francia cég, amely Vajdaságban üzemet nyit, és a beruházásokat tekintve Franciország közvetlenül Németország után következik. A francia vállalatok az óbecsei beruházást megelőzően megközelítőleg 742 millió eurót fektettek be Vajdaságba, és több mint 3500 főnek biztosítottak munkát.
F. R.
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó