"Folytatódik Vajdaság kirablása"
Betűméret:
Folytatódik Vajdaság kirablása – jelentette ki a Pannon TV Közügyek című műsorában Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági frakcióvezetője úgy fogalmazott: „Hülyének nézik a tartomány lakosait. Azt akarják elhitetni velük, hogy 50 egységnek a 7 százaléka több, mint 100-nak a 7 százaléka.” Pásztor Bálint szerint a köztársasági költségvetés bizonyítja: folytatódik a tartomány kifosztása.A vajdasági kormány az alkotmánybírósághoz fordult a vajdasági pénzek elmaradása miatt. Megtörhet a jég Újvidék és Belgrád között a jövő héten, amikor is a köztársasági és a tartomány kormányelnökei ülnek egy asztalhoz.
Amennyiben az Ivica Dačić és Bojan Pajtić találkozó kompromisszummal ér véget, a tartományi kormány visszavonja az alkotmánybíróságnál a költségvetési törvény módosítása miatt tett panaszát, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke. Mint mondta, az alkotmánybíróságnak minden alapja megvan ahhoz, hogy elvitassa a szóban forgó törvény alkotmányosságát, hiszen az – mint mondta – relativizálja a tartomány pénzeléséről szóló alkotmányos garanciát.
Hozzátette, problematikus az is, hogy megváltozott a tartománynak szánt pénzeszközök – annak a bizonyos hét százaléknak a definiálása is.
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




