





A zentai November 11. általános iskolában ma ünnepélyes keretek között írták alá azt a megállapodást, amelynek értelmében a község két oktatási intézményében, az Emlékiskolában és a November 11. iskolában megvalósuló Erőszakmentes iskola elnevezésű projektum átlépett az ötödik, az ún. külső védelmi hálózat kialakításának fázisába. A megállapodást a zentai önkormányzat nevében Ceglédi Rudolf polgármester, a Szociális Védelmi Központ nevében Kecskés Dezső megbízott igazgató, a Zentai Egészségház nevében dr. Lengyel Víg Ibolya igazgató, a rendőrség nevében Dragan Todorović parancsnok, a községi Gyermekjogi Tanács nevében pedig Zsíros-Jankelić Anikó elnök látta el kézjegyével.
A zentai oktatási intézmények 2010-ben kapcsolódtak be az Erőszakmentes iskola projektumba, amelynek lényege az, hogy különféle aktivitások által, pontosan strukturált lépésenként az intézmények egész munkaközösségét, valamint az összes diákot és szülőt is bevonják az erőszak csökkentésébe. A projektum több lépésből áll: a kezdeti fázis annak tudatosítása, hogy mennyi erőszak van jelen az iskolában. Ez egy nagyszabású kutatás segítségével történik, amelyben a harmadikos diákoktól kezdve a nyolcadikosokig minden tanuló részt vesz, sőt, rajtuk kívül a szülők és a tanárok is. Ezt követően megkezdődnek azok a képzések, amelyeknek eredményeképpen kialakul az a belső védőhálózat, amely meghatározza az iskolán belüli teendőket. Ezzel párhuzamosan történik meg a fiatalok aktiválása is, ugyanis nekik kell a leginkább reagálniuk az erőszakra. Ezután jön a külső védőhálózat kialakítása, amelynek lényege az, hogy a projektumba bevonjanak minden olyan intézményt, amely segíteni tud az erőszak csökkentésében. Az utolsó fázis maga a vizsgálat, amelynek során felmérik a változások jellegét és mértékét, valamint összegzik a tapasztalatokat is.
A két iskola az elmúlt időszakban kiemelt szerepet tulajdonított az erőszak megelőzésének. Ezzel a céllal jöttek létre az ún. ificsapatok is, amelyeknek tagjai rendkívül sokat dolgoztak és dolgoznak azon, hogy iskolájuk biztonságosabb legyen, ugyanis azt szeretnék, ha az iskola olyan hely lenne, ahol az erőszak háttérbe szorul, és a játék, a vidámság, a barátság, az összetartozás és a tolerancia lép a helyébe. Ennek jegyében szervezték meg a mai ünnepélyes megállapodás-aláírást követően az Együtt legyőzünk minden akadályt! című vetélkedőt is, amelynek célja az volt, hogy egy kiváló hangulatú játék keretében mutassák be az egybegyűlt vendégeknek, együtt az olyan akadályok legyőzésére is képesek, amelyeket egyedül nem tudnának leküzdeni.
H. G.
Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>
A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>
Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>