GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 5. [23:39]

Lázár Vilmos-domborművet avattak a nagybecskereki székesegyházban

Lázár Vilmos-domborművet avattak a nagybecskereki székesegyházban

Az aradi vértanúk előtt tisztelegve, a nagybecskereki székesegyházban már hagyományosan október 5-én tart megemlékező ünnepséget az Emmanuel kamarakórus. A Légy híve rendületlenül című est keretében elsőként msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános felszentelte a már meglévő emléktábla mellé elhelyezett Lázár Vilmos-domborművet, amelyet dr. Issekutz Sarolta, elnök asszony jóvoltából állította a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Budapest Főváros II. kerületi Örmény Önkormányzat és az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület. A bronz domborművet a neves Domonkos Béla, érdi szobrászművész készítette. Elsőként dr. Issekutz Sarolta koszorúzott, majd a Magyar Nemzetőrség képviselői rótták le kegyeletüket a Lázár Vilmos-dombormű és -emléktábla előtt. Koszorút helyezett el a nagybecskereki Petőfi MME, a Muzslai Petőfi Sándor MME, a Madách Amatőr Színház, a Nagybecskereki Módszertani Központ, továbbá koszorúzott még Muzslya helyi közösségének tanácsa, a VMSZ körzeti szervezete, a VMDK nagybecskereki és muzslyai tagozata, a nagybecskereki Emmanuel kamarakórus. Az est folytatásában Ady Endre: Október 6. című versét Balázs József adta elő, Juhász Gyula: Vértanúink című versét pedig Jenovay Lajos tolmácsolta. Az Emmanuel kamarakórus több alkalmi dallal tette még ünnepélyesebbé a megemlékezést.
Kónya-Kovács Otília



2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Nagyszájú

A kisállatok árverésén a legtöbbet kínáló hölgy azt mondja a kikiáltónak:
- Óriási összeget adtam ezért a papagájért. De remélem, tényleg olyan jól tud beszélni, ahogy maga állítja!
- Garantálom, asszonyom - feleli az árverező. - Mit gondol, ki licitált mindvégig maga ellen?!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása