





A gazdag gyermekheti programsorozat megkoronázásaként iskolanapot ünnepeltek a pacséri Moąa Pijade Általános Iskola zsúfolásig megtelt halljában. A megjelenteket Méhészkei Kiss Gizella igazgatónő köszöntötte, és egyben köszönetet mondott a topolyai községi önkormányzatnak, a pacséri helyi közösségnek az egész évi önzetlen támogatásért, valamint a vállalatoknak és vállalkozóknak, akik segítik az iskolát. Kókai Mernyák Melinda topolyai községi elnök köszöntőjében hangsúlyozta, hogy egy bölcsesség szerint az iskola olyan, mintha egy ember ülne a folyóparton, és folyamatosan dobálná a folyóba a kavicsokat. Ha sokat dobnak bele, végül megjelenik egy sziget, amely ebben az esetben az oktatás szigete. Az önkormányzatban fontosnak tartják az iskolák segítését, legutóbb a központi fűtés felújításába ruháztak be.
Csíkos János tartományi sportügyi és ifjúsági titkárhelyettes felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy az illetékes titkárság a jövő évtől nagyobb hangsúlyt helyez a diáksportra, és az ezzel kapcsolatos infrastruktúra létesítésére, főleg kisebb településeken, mint amilyen Pacsér is. Így szeretnék segíteni a tanulók sportolását és a szabadidő hasznos és egészséges eltöltését. Nyilas Irén és Jadranka Kojić, az oktatásügyi minisztérium tanügyi tanácsosai az oktatás valamikori fénye visszaadásának fontosságát hangsúlyozták ki.
Fremond Árpád, aki kisdiákként valamikor ennek az iskolának a padjait koptatta, később pedig tanítóként tért vissza, az iskolanapi ünnepségen parlamenti képviselőként szólt a jelenlevőkhöz. Kiemelte, hogy amíg egy településnek van iskolája és temploma, addig van jövöje. Az általános iskolák racionalizációja során több kis iskola bezárása is szóba került, de mindent megtettek és megtesznek azért, hogy ez ne következzen be. Ugyanakkor elmondta, hogy a pacséri helyi közösség programja alapján szeretnék visszaszerezni a faluban található mozi- és színháztermet, hogy legyen egy olyan megfelelő nagyságú helyiség, ahol hasonló rendezvények során mindenki együtt ünnepelhet.
A helyi közösség képviseletében jelen volt Nagy Ottó, a végrehajtó bizottság, valamint az iskolaszék elnöke is.
A gazdag és látványos műsorban fellépett az intézmény tanulóinak apraja-nagyja, sőt két zeneszám erejéig néhány tanára is, valamint a kisújszállási testvériskola néhány diákja is. A pacséri iskolának 222 diákja van, melynek fele magyar, fele pedig szerb nyelven tanul.
-kg-
2,9 millió dináros támogatást kapott az újvidéki költségvetésből a tavaly novemberben bejegyzett székvárosi Zrak (Levegő) Magyar Művelődési Egyesület, míg a több... >>
A montenegrói rendőrség ma őrizetbe vette a zombori Miladina Verčet (47), aki ellen a horvát Interpol körözést adott ki. A montenegrói rendőrség közleménye szerint a... >>
A szabadkai alapfokú bíróság június 10-én foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt bűnösnek találta Mihajlo Cvik, Radovan Markov és... >>