November 1-jétől az újvidékiek drágábban buszoznak
Betűméret:
Az újvidéki városi tanács ma jóváhagyta a városi közlekedés 11 és a szemételszállítás díjszabásának 30 százalékos emelkedését, az új árak november 1-jétől lépnek életbe.A városi buszokon a jegy az eddigi 45 helyett 50 dinárba fog kerülni. A havi bérlet az első zónában 1.950 dinár, a munkaviszonyban lévőknek 1.775 dinár, az átlag feletti járandósággal rendelkező nyugdíjasok esetében pedig 1.260 dinár lesz. Ezzel együtt emelkedik a többi vonaljegy ára is, a környező településekről beutazók ezentúl havonta 200-600 dinárral fizetnek majd többet. A pótjegy ára (így nevezik a büntetést) 1.300-ról 1.500-ra emelkedett.
Drágult a szemételszállítás díjszabása is, eddig a háztartások tagjai után 94,75 dinár volt, ez ezentúl 122,23 dinár lesz. Ez azt jelenti, hogy egy négytagú család novembertől átlag 100 dinárral fog többet fizetni. A Városi Köztisztasági Vállalat 2010 óta nem emelte díjszabásait, a Városi Közlekedési Vállalat pedig máris veszteséges az üzemanyagárak emelkedése miatt.
Miloš Vučević újvidéki polgármester a Radio 021-nek nemrég azt nyilatkozta, hogy meg kellene dráguljon a fűtés is, de a távfűtő művek cáfolta ezt. Ami egészen bizonyosan nem fog megdrágulni, az a vízellátás, mondják.
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




