Vajdaság
Óbecse: Célkeresztben a gyógyfürdő
Betűméret:             
Bár a tavalyi évre és az idei első félévre vonatkozó költségvetési határozat végrehajtásáról szóló jelentésről kellett volna folyjon érdemi vita, csaknem minden ehhez kapcsolódó felszólalás az Óbecsére tervezett gyógyfürdő-beruházásról szólt az óbecsei képviselő-testület keddi ülésén. Ha a hozzászólók alaposan el is tértek a tárgytól, a közvélemény néhány hasznos információval lehetett gazdagabb.
Mivel a vitatott költségvetési határozatban a gyógyfürdő-beruházáshoz kapcsolódó tanácsadásra kifizetett tételek is szerepeltek, Budislav Medurić (Demokrata Párt) kihasználta az alkalmat, hogy közölje: a beruházó céggel kötött szerződésben rögzített, a pénzügyi konstrukció biztosítására kitűzött határidő szeptember 30-ával lejárt, a megvalósíthatósági tanulmány nem készült el, a vegyes vállalat nem alakult meg és a beruházásból nem lesz semmi.
Tamara Ivanišević alpolgármester válaszában elmondta: tanácsadásra a Deloitte cégnek közel három, a Subakov, Zlokolica és Harrisons ügyvédi irodáknak több mint 6,5 millió dinárt fizetett ki a korábbi önkormányzat, mégis a mostani hatalomra hárul a feladat, hogy komoly tanulmányokkal igazolják a beruházás életképességét, mert enélkül felelőtlenség lenne elkötelezettséget vállalni egy vegyes vállalat létrehozásával. Tájékoztatása szerint az önkormányzat képviselői Magyarországon továbbra is tárgyalásokat folytatnak, de hogy kivel és miről, arról ezúttal nem esett szó.
Bár az ellenzék nem tartotta indokoltnak, a képviselők többsége mégis támogatta a község alapszabályának azt a módosítását, ami lehetővé teszi majd, hogy a tervezett költségvetési kiigazítást követően várhatóan nyolc helyett kilenc tagja legyen a községi tanácsnak.
A képviselők többek között megszavazták, hogy Óbecse Szenttamás községgel együtt védelem alá helyezze a Beljanska bara Természeti parkot, elfogadták az Építésügyi Igazgatóság, a Vodokanal, a Komunalac, a Városi Színház, a Szociális Központ 2011-es, valamint a Városi Múzeum és a Szociális Központ 2012-es munkajelentését.
Új vezetőt kapott az Óbecsei Népkönyvtár és a Komunalac Közvállalat is: az előbbiben Kinka Erzsébet utódja megbízott igazgatóként Sormáz Izabella lesz, az utóbbi cég igazgatói székében Fehér Erzsébetet Kovács Norbert követi. Kaszás Atilla, a Mladost Ifjúsági és Sportközpont igazgatója lemondott tisztségéről, helyére Zoran Grbić került.

F. R.
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról. Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó