





Október 2-án, valamint ma, tehát két egymást követő kedden konzuli fogadónapot tartott Zomborban Magyarország szabadkai főkonzulátusa. Dr. Kovács Gábor konzul és munkatársai a CMH-irodában fogadták a magyar állampolgárságot kérelmezőket.
Legutóbb május végén volt ugyanilyen alkalom az iratok helybeni átadására, és a konzulátus ígérete szerint ezentúl is lesznek kihelyezett fogadónapok Zomborban, a legközelebbi november 27-én.
– Az eddigiek során elsősorban azokat vártuk ezekre az alkalmakra, akik egészségi állapotuk, illetve anyagi helyzetük miatt nem juthatnak el Szabadkára, mostantól azonban mindenkitől átvesszük kihelyezett fogadónapokon az iratokat, de természetesen továbbra is előnyt élveznek az említett nehézségekkel élők – nyilatkozta dr. Kovács Gábor.
Világszerte mintegy 320 ezren kérelmezték eddig a magyar állampolgárság elnyerését, s nagyjából minden tízedik kérelmező a szabadkai főkonzulátuson, ami annyiból nem meglepő, hogy a kettős állampolgárság intézményének bevezetésére irányuló anyaországgal szembeni kérelem Vajdaságban fogalmazódott meg először. A magyarság számarányához viszonyítva itt a legnagyobb az érdeklődés.
A konzulátus továbbra is arra bíztat mindenkit, éljen a kínálkozó lehetőséggel.
Konzul úr elmondása szerint több tévhitet el kell oszlatni. Olyan megalapozatlan híresztelések keltek szárnyra, hogy az állampolgársági kérelmek csak ez év végéig nyújthatók be, ami véletlenül sem igaz, hiszen ez egy hosszú távú folyamat. Ugyanígy az sem igaz, hogy magyar nyelvvizsgát kell tenniük a kérelmezőknek, viszont a magyar nyelv hétköznapi életvitelhez szükséges színvonalú ismerete elvárás, ez a feltétel nem kerülhető meg. Azokat sem utasítják el, akiknek az iratai rendben vannak, de hiányos a nyelvismeretük, hanem azt tanácsolják nekik, hogy tökéletesítsék nyelvtudásukat, és jöjjenek vissza.
Dr. Kovács Gábor egyebek között elmondta, sok nyugati állampolgársággal rendelkező személy is kérelmezi a magyar állampolgárságot, ami a gyökerekhez való ragaszkodást bizonyítja.
fczs
Újvidék a legbiztonságosabb város a Balkánon, azaz a legkevésbé veszélyes. A TheTopTens portál listáján, mely Európa legveszélyesebb városait veszi számba, a 66. helyen... >>
A nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény jelentős intézményi keretet jelent a többség és a kisebbség viszonyának kérdése kapcsán, alkalmazása pedig... >>
Az újvidéki rendőrség tegnap a katolikus temetőben őrizetbe vett egy tizenhárom éves fiút, azzal az alapos gyanúval, hogy síremlékeket rongált meg.A fiút azzal terhelik,... >>