





A raboskodó temerini fiúk ügyéről is beszélt mai sajtókonferenciáján Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. A párt székházában tartott tájékoztatón részt vett Erdélyi György elnökségi tag, Miklós Éva elnökségi tag és Deák István, a szövetség jogásza. A pártvezető kifejtette, a Temerinben történt összetűzések vádlottjainak ügyével a Magyar Polgári Szövetség már 2004 óta foglalkozik, majd hozzátette, véleménye szerint a szerb hatalom nem tudta megfelelőképpen kezelni az ügyet, éppen ezért a vádlottak büntetései nem reálisak. Mint mondta, az óriási büntetésekkel nemcsak a vádlottakat, hanem a vajdasági magyarságot is sújtották. Kiemelte, szerinte a rendőrség nem végezte el rögtön a szükséges vizsgálatokat, mint amilyen például az alkoholvizsgálat vagy a DNS-teszt, de emellett több egyéb fontos tényezőt sem vizsgáltak ki. A Magyar Polgári Szövetség az ügyben kezdeményezte a strasbourgi fellebbezést, amelyet elutasítottak, magyarázta, hozzátéve, az európai parlamenti meghallgatáson is beszámoltak az esetről, valamint nyílt levelet írtak az egykori és a jelenlegi köztársasági elnöknek, Boris Tadićnak és Tomislav Nikolićnak is, legutóbb pedig a Magyar Nemzeti Tanács ülésén próbálták szóba hozni az ügyet. Ahogyan Rácz Szabó László fogalmazott, ezzel azt szeretnék elérni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács is támogassa a köztársasági elnök felé benyújtandó kegyelni kérelmet.
Szóvá tette, hogy a Magyar Polgári Szövetség eddig minden évben kapott meghívót az Eleméren megtartott megemlékezésre, de idén ez nem történt meg. Véleménye szerint nem helyénvaló, hogy a nemzeti hőseinkhez fűződő megemlékezést bizonyos körök kisajátítják.
A pártok és civil szervezetek nemrég nyilvánosságra hozott petíciójával kapcsolatban Rácz Szabó László annyit mondott, hogy ennek a petíciónak a Magyar Polgári Szövetség számára az önállóságra való törekvés a fő célja, hiszen a választási kampányuk központi témája is a decentralizáció volt.
Deák István két jogi problémáról ejtett szót: a zentai alapfokú bíróság problémájáról, valamint a televízió-előfizetésről. Elmondása szerint az alapfokú bíróság visszahelyezése nemcsak a polgárok, hanem az ügyvédek dolgát is megkönnyítené, hiszen több olyan üggyel találkozott a közelmúltban, amelyben minden érintett zentai volt, mégis Szabadkára kellett utazniuk a tárgyalásra, ami mindenki számára jókora többletköltséget jelentett. A televízió-előfizetésről annyit mondott, hogy az – ahogyan fogalmazott – nem törvényes, éppen ezért a Magyar Polgári Szövetség a polgárok megsegítése érdekében díjmentesen nyújtott segítséget mindenkinek, aki a párthoz fordul az ügyben.
Miklós Éva a Magyar Polgári Szövetség jövőbeli feladatairól beszélt. Mint mondta, nagyon fontosnak tartják a munkahelyteremtést és a polgárok megsegítését. Kifejtette, ha a választási eredmények máshogyan alakultak volna, a vámszabad övezet kialakításával négyszáz új munkahelyet tudtak volna létesíteni Zenta területén. Leszögezte, törvénybe szeretnék foglalni a lopásokra vonatkozó zéró toleranciát, hiszen – ahogyan fogalmazott – számukra nem elfogadható, hogy bizonyos összegig bárki bármit ellophat. Hozzátette, véleménye szerint a Keviben fennálló vízproblémákra is rövid belül megoldást kellene találni, majd sajnálattal állapította meg, hogy a zentai városvezetés semmit nem tesz az ügyben.
Erdélyi György felszólította a párt két korábbi tagját, Döme Anikót és Nagy Szilárdot, akik nemrég átléptek a Vajdasági Magyar Szövetségbe, hogy adják vissza a Magyar Polgári Szövetségnek a községi képviselő-testületbeli mandátumukat, hiszen azokat nem magánszemélyekként, hanem a párt képviselőiként szerezték meg a májusi választásokon. Mint mondta, azzal, hogy ez a két személy átlépett egy másik pártba, a továbbiakban nem a Magyar Polgári Szövetség érdekeit képviselik, éppen ezért le kell mondaniuk a párt által megszerzett mandátumukról.
Rácz Szabó László ezzel kapcsolatban leszögezte, a választópolgárok a Magyar Polgári Szövetségnek három mandátumot szavaztak meg a zentai képviselő-testületben, ami alapján önálló frakciót tudtak volna alakítani, de ezt az ismert okok miatt mégsem tudták megvalósítani, ezért a párt elnökeként maga is felszólította Döme Anikót és Nagy Szilárdot, hogy adják vissza a Magyar Polgári Szövetségnek járó mandátumokat.
(Képünkön Erdélyi György, Rácz Szabó László, Miklós Éva és Deák István)
H. G.
Kulturális emlékműként védelem alá kerülhet a Dr. Archibald Reiss kaszárnya, ha és amikor a szerb kormány elfogadja azt a vonatkozó határozattervezetet, amelyet most... >>
Életének 73. évében Zentán elhunyt dr. Körmendi Ferenc atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, tudósít a Magyar Szó.A belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai... >>
Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar államfő megállapodása értelmében a csúrogi Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csúrogi... >>