GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 10. [20:29]

Megérkeztek az MNT ajándékai Nagybecskerekre, Muzslyára

Megérkeztek az MNT ajándékai Nagybecskerekre, Muzslyára

Nagybecskereken ma Várady József, a Magyar Nemzeti Tanács Közoktatási bizottságának tagja három iskolában adta át az MNT ajándékait. Mindhárom tanintézmény fontos szerepet tölt be a magyarság megmaradása érdekében, ezért is váltak az MNT kiemelt intézményei részévé.
Elsőként a nagybecskereki Gimnáziumban Milan Radaković igazgató vette át a multifunkcionális fénymásolót. Utána a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolában Katona-Debreczeni Gizella igazgatónő vette át az ajándékot, egy projektort (képünkön), ezt követően pedig Hallai Zoltán, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában fogadta az MNT megbízásából ajándékot hozó Várady Józsefet. A muzslyai iskola is egy kivetítővel gazdagodott.
Katona-Debreczeni Gizella igazgatónő szerint a Sonja Marinković Általános Iskola felszereltsége eléggé magas szinten van, köszönve az MNT segítségének is. Hallai Zoltán iskolaigazgató elmondta, hogy már nem először pályáztak taneszközökre, tanfelszerelésre az MNT által, és ezt a lehetőséget nagyon fontosnak tartják.
k-ko



2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Nyuszika

A nyuszika öngyilkos lesz. Leugrik a tizedikről, közben számolja az emeleteket:
- 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, 2, 1, 2... A fenébe, beakadt a nadrágtartóm.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása