Vajdaság
Ádám István a temerini helyi közösség tanácselnöke
Betűméret:             
Csütörtökön, 2012. október 11-én este került sor a temerini Első Helyi Közösség hetekkel korábban megszakadt ülésének folytatására, melynek során a 15 tagú testület Ádám István (VMDP) személyében 9 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megválasztotta az új tanácselnököt, valamint a két alelnököt, Sziveri Bélát (VMSZ) és Aleksandra Božićot (DS), egyaránt 8-8 szavazattal. Ezt követően az elnök azonnal rendkívüli ülést hívott össze, ugyanis sürgősen határozatot kellett hozni a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság által kiírt pályázaton való részvétel ügyében. Dusa-Verebélyi Máriát (VMDP) újabb négy évre a helyi közösség titkárává választották, valamint kinevezték az átadás és átvétel hivatalos lebonyolításával foglalkozó bizottságot is, melynek tagjai: Nedjeljko Tomić (SRS), Kalmár Zoltán (VMSZ) és Milan Santrač (SPS). Az előzetes jóslatokkal ellentétben mindkét ülés feszültségek nélkül bonyolódott le, a hozzászólások és viták mindvégig korrekt légkörben zajlottak, ami mindenképpen biztató jel a helyi közösség jövőbeni munkájára nézve.
Cs. B.
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról. Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó