Zenta: Nem vagy egyedül!
Betűméret:
Október 13-án, szombaton Nem vagy egyedül! címmel egész napos egészségügyi témájú rendezvénysorozatot szervez a „Nem vagy egyedül” Tisza Menti Rákellenes Egyesület a zentai Művelődési Házban. A délelőtti órákban a kiállítási teremben egészséges termékek bemutatója várja az érdeklődőket, akik megismerkedhetnek majd többféle tönkölybúzából, kecsketejből és szederből készült termékkel, különféle gyógynövényekkel, a méz és a stevia természetes édesítőszer használatával, valamint Csikós Árpád oromi és Faragó János tóthfalusi biokertészek terménykiállításával is.A tervezett program szerint 13.30-kor kezdődik a szolidaritási séta a Méltóság mezeje elnevezésű emléktáblához, majd a Tisza-parti napóra melletti táblánál verses, zenés alkalmi műsor várja a vendégeket, ezt követően pedig jókívánságokat tartalmazó lufik röppennek a levegőbe. A program folytatásában 15.30-tól Amit eszel, azzá leszel címmel Berta Berényi Tímea dietetikus tart előadást a Művelődési Ház kistermében, 16 órától Vissza a természethez! címmel Rác József óbecsei gyógynövényszakértő mutatkozik be ugyancsak a kisteremben, 17 órától pedig Újjászületés címmel a Budapesti Rehabilitációs Táncklub daganatos betegségből kigyógyult tagjainak táncbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők a Művelődési Ház színháztermében. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
H. G.
Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik.
A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton.
A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




