





Október 13-án tartotta idie évi ülését a visegrádi Szent György Lovagrend. Az eseményre minden alkalommal történelmi helyszínen, az 1326-ban alakult Rend székhelyén, a visegrádi királyi palota dísztermében kerül sor.
Az idén a Délvidék volt a házigazdája a Lovagrend hagyományos Nyári Egyetemének. Az ülésen elmondott kancellári beszámolóban méltatás hangzott el a júliusi egyhetes rendezvényről. Az áldozatos szervezői munkáért három délvidéki lovag részesült kitüntetésben.
Dr. Szöllősy Vágó László augusztus 17-én, a magyar köztársasági elnök adományozta Magyar Érdemrend Lovagkeresztje átvételének napján vette át a Szent György Lovagrend kardokkal és Szent Koronával ékesített csillagát is, míg dr. Bogner István ugyanebben a kitüntetésben részesült a tegnapi ülésen, dr. Miklenovics Tibort a Szent György Lovagrend Tiszti Keresztjével tüntették ki, valamint feleségének, Miklenovics Arankának elismerő oklevéllel mondtak köszönetet a Nyári Egyetem körüli teendőkben vállalt önfeláldozó munkájáért. (A képen: dr. Miklenovics Tibor, Miklenovics Aranka és dr. Bogner István)
A Rend tisztelebeli taggá fogadta dr. Papp Lajos szívsebész professzort és Farkas Bertalan űrhajóst.
fczs
A Magyar Polgári Szövetség követeli a magyar kormánytól és a magyar Országgyűléstől, valamint minden magyarországi politikai erőtől, hogy Szerbia küszöbönálló európai... >>
A városi pótköltségvetés révén igyekeznek majd kiküszöbölni az „esetleges melléfogásokat", melyek a kulturális projekttámogatások során történtek –... >>
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat zentai kirendeltsége öt csökkent munkaképességű személynek szervezett továbbképzést. A tanfolyamot befejezett munkanélküliek... >>