Vajdaság
Zenta: Fogadónapot tartanak a parlamenti képviselők
Betűméret:             
A Nyitott parlament projektum keretében ezentúl Zentán is fogadónapot tartanak majd a község parlamenti képviselői, hangzott el a ma délelőtti önkormányzati sajtótájékoztatón, ahol Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere, valamint a község két köztársasági parlamenti képviselője, Pék Zoltán és Sándor József köszöntötték a sajtó képviselőit.
A Vajdasági Magyar Szövetség színeiben politizáló Pék Zoltán és a Szerbia Egyesült Régiói színeiben tevékenykedő Sándor József elmondták, ezentúl minden pénteken 8 és 12 óra között fogadják majd a polgárokat a Városháza 50-es irodájában. A képviselők hangsúlyozták, évekkel ezelőtt már volt hasonló kezdeményezés a Tisza-parti községben, ám akkor kisebb volt iránta az érdeklődés, mint amekkorára most számítanak, ugyanis az elmúlt hónapok során máris rengetegen keresték fel őket különféle problémákkal. Ceglédi Rudolf kifejtette, bízik abban, hogy a közeljövőben a harmadik zentai köztársasági parlamenti képviselő, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga színeiben politizáló Csízik Károly is csatlakozik majd a kezdeményezéshez.
Az elmúlt időszak legfontosabb eseményeinek ismertetésekor Ceglédi Rudolf egyéb témák mellett szót ejtett az Elgas Közvállalat blokkolásáról és a folyamatban lévő infrastrukturális fejlesztésekről is.
– Az Elgas Közvállalatunkat a nem fizetett gázszámlák miatt blokkolta a Srbijagas. A Srbijagas képviselőivel megegyeztünk abban, hogy az önkormányzat garanciájával a meglévő adósságot, ami kamatok nélkül kb. 12 millió dinár, 12 havi részletben kell törlesztenie a vállalatnak, aminek köszönhetően nem lesz fennakadás a gázszolgáltatás terén – hangsúlyozta Ceglédi, hozzátéve, mivel a Srbijagas havi megfizettetést követel az Elgastól, ezért ezentúl az Elgas sem tudja vállalni a két részletben történő megfizettetést. A polgármester közölte azt is, hogy a Táncsics Mihály utcában megkezdődött a vízvezeték-hálózat felújítása, a Nagy Abonyi Vince utcában pedig folytatódik a csatornahálózat kiépítése. Elmondta, a tervek között szerepel az is, hogy a Kertek helyi közösség területén található Pipacs utcában is megkezdjék a csatornázási munkálatok, ugyanis – ahogyan fogalmazott – azokat a szeretnék még a tél beállta előtt befejezni.
(Képünkön Pék Zoltán, Ceglédi Rudolf és Sándor József)
mi.
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál. A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták. Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki. A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó