320 éves a péterváradi vár
Betűméret:
A péterváradi vár építésének kezdetéről emlékeznek meg ma a Várban levő újvidéki Városi Múzeumban. 17 óráig ingyenes a belépés.Déltől Siniša Jokić kurátor körülvezeti az érdeklődőket a látogatók számára megnyitott földalatti folyosókon és előadást tart a Vár építéséről.
A Várnak jelentős szerepe volt a magyar történelemben.
A római korban Cusumnak, majd Acumincumnak nevezett település volt itt. A Várat 1237-ben említették először Peturwarod néven (az uradalom birtokosa a Bánk bánból is ismert Petur bán volt).1463-ban ott kötött szövetséget Mátyás király Velencével a török ellen. 1526. júliusában a várost majd a várat is elfoglalta a török.
A most is álló péterváradi várat 1692-ben, I. Lipót német-római császár idejében kezdték építeni, méghozzá az előzőleg ott álló középkori magyar vár helyén, amely a ciszterci apátság köré épült. A török elleni védővonalban (1694-ben rövid időre bevették a törökök) kulcsszerepet kapott vár építése 1780-ig tartott. Állandó őrséget már 1702-ben létesítettek, amely magyar huszárszázadból és szerb hajdúkokból állt. Közvetlen közelében aratott nagy győzelmet Savoyai Jenő a török felett 1716. augusztus 5-én.
A vár védőinek, akik hűek maradtak a magyar kormányhoz, jelentős helye volt az 1848/49-es harcokban. 1849 június 12-én és 13-án a forradalomhoz és szabadságharchoz hű magyar honvédség sikeresen megvédte a Várat a Jellasics horvát bán által vezérelt császáriakkal szemben. Az ostromot visszaverő tüzérség a Várból lőtte Újvidéket, ahol az ellenség gyülekezett, óriási károkat okozva. A Vár védői 1849 szeptemberében adták fel magukat, miután megérkezett a világosi fegyverletételről szóló hír. Ez volt az utolsó előtti magyar erődítmény (Komárom előtt), amely feladta magát.
Az első világháborút követően Szerémséget az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén (utóbb Jugoszláv) Királysághoz csatolták. A két világháború között kiadták a parancsot a péterváradi vár lebontására, amely meg is kezdődött, ám egy szerb ezredes leállíttatta a rombolást.
M. A.
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




