Magyarkanizsa ünnepel
Betűméret:
Magyarkanizsa hagyományosan október 20-án ünnepli a község napját, a török hódoltság alóli felszabadulás évfordulóját. A városháza előtti parkban már pénteken délelőtt megnyílt a IV. Mézfesztivál. Az oromhegyesi Csákó-halmon ezúttal is megemlékeztek a zentai csatát (1697) megelőző ütközetre. Időközben a kisparkban színes kirakodóvásár nyílt. A Cnesa színháztermében este A fény a szívedben van címmel a támogatásra szoruló gyermekek előadása szerepelt műsoron, az Ifjúsági Otthonban pedig klubesten szórakozhattak a fiatalok.
Október 20-án, szombaton délután, szintén az Ifjúsági Otthonban mini diszkó kínál örömteljes szórakozást a kicsinyeknek. A Mandragóga csoport képzőművészeinek alkotásaiból összeállított kiállítás 15 órakor nyílik meg a Dobó Tihamér képtárban. A községnapi díszülés 16 órakor kezdődik a színházban. Nyilas Mihály polgármester ünnepi beszéde után alkalmi művelődési program keretében átadják az idei Pro Urbe díjakat. Ezt követi a szokásos koszorúzás a Halász-téren, az egykori földvárat megjelölő emlékhelynél. Este tini-diszkó lesz az Ifjúsági Otthonban. A hagyományos községnapi koncert 20 órakor kezdődik a Gyógyfürdő sportcsarnokában. Ezúttal Kocsis Tibor és Szekeres Adrien ismert magyarországi előadóművészek lépnek fel.
ro.
Megemlékezés a Csákó-halomnál
Magyarkanizsán a községnapi ünnepség keretében megemlékezést tartottak a Csákó-halomnál (képünkön). A község napját október 20-án ünneplik, a török megszállás alól való felszabadulás valószínűsíthető dátuma erre a napra tehető. A győztes ütközet Oromhegyes határában zajlott a Csákó-halom, vagy másik nevén: a Bergel-domb mögötti völgyben.
2001 óta a Csákó-halomnál a községi képviselő-testület döntésének értelmében, az I. Zentai csata 315. évfordulóján, a felújított keresztnél emlékhelyet avattak. Azóta minden évben elhelyeznek egy emléktáblát, visszafelé haladva az időben, minden évben egy évszázadot örökítve meg, egészen a honfoglalásig. Így szeretnének emléket állítani a múltnak és megőrizni, tudatukba vésni utódainknak a jelentős történéseket.
Az idén a XV. század eseménye került a táblára, 1406 – Zsigmond királytól Felső-Adorján hetivásár-tartási jogot kap.
Balla Lajos, Oromhegyes Helyi Közössége elnöke elmondta, „ a tatárjárás és a törökdúlás közötti időkben egy óriási fellendülést lehetett észlelni a területünkön. Itt, csak a Csákó-halom környékén legalább 9 falu volt. Ezek közül legtöbb az óbudai apácák tulajdonában volt, és a legjelentősebb település pedig az akkor már Nagyadorjánnak nevezett Felső-Adorján volt.”
Az alkalmi ünnepségen Balla Lajos köszöntötte a jelenlévőket, majd méltatta az emlékhely jelentőségét. A folytatásban a helybeli általános iskola tanulói szavalatokkal léptek fel, majd a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Tiszamenti Zengő citerazenekar népzenei összeállítását hallhatták az ünnepség résztvevői.
A megemlékezésen részt vettek a magyarkanizsai önkormányzat vezetői, Nyilas Mihály polgármester, Lackó Róbert alpolgármester, Huzsvár Ervin, a községi képviselő-testület elnöke valamint többek között a közintézmények vezetői.
M. I.
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]
A Vajdasági Magyar Plénum (VMP) elnöksége közleményben jelentette be, hogy megszűntnek tekinti az általa kezdeményezett Újrakezdés koalíciót, amely 2026. április 18-án alakult meg Zentán. A szervezet szerint az együttműködés eredeti célja az volt, hogy az októberi Magyar Nemzeti Tanács-választásokra egy polgárokból...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:17 ]
A Nagy-Bácskai-csatorna (Ferenc-csatorna) zombori partszakaszán, a második vasúti híd közelében végzett tisztítási munkálatok után több helyen fa- és fémkarókat, valamint jelölőszalagokat helyeztek ki.
A látottak nyomán több helyi lakosban felmerült a kérdés, hogy a területen elkerítés előkészítése zajlik-e, ami...
2026. JÚNIUS 5.
[ 16:10 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




