





Elhárították az adai Budzsák gyűjtőtavat fenyegető ökológiai katasztrófa veszélyét, ugyanis a közelmúltban mintegy százezer köbméter víz került a tóba, olvasható az adai önkormányzat ma kiadott közleményében, amely kitér arra is, hogy a helyi horgászegyesületek már több alkalommal is a helyi önkormányzathoz fordultak annak érdekében, hogy mielőbb szülessen megoldás a magas hőmérséklet és a szárazság okozta alacsony vízállás problémájára a gyűjtőtavon.
„Annak ellenére, hogy a környezetvédelmi felügyelő megerősítette a halpusztulást, a vízkezelő és a Vízgazdálkodási Közvállalat illetékesei nem biztosítottak eszközöket a víz utántöltésére. A helyi önkormányzat azonban megállapodást kötött az Agrohalas Kft.-vel, és megkötötték a szerződést vízutánpótlás biztosításáról a Budzsák gyűjtőtóba. Az említett szerződés értelmében, amelyet Ada község elnöke, Bilicki Zoltán írt alá, mintegy 100 000 köbméter víz került a tóba, aminek köszönhetően tíz centiméterrel növekedett a vízszint, és sikerült elkerülni egy esetleges környezeti katasztrófa kialakulását” – áll az önkormányzati közleményben, amely szerint az akcióban jelentős szerepet vállaltak a vízkezelő halőrei, a Vajdasági Horgászszövetség és a helyi horgászegyesületek tagjai is.
mi.
A korrupcióellenes ügynökség ajánlása, amelyben a Vajdasági Onkológiai Központ igazgatójának leváltását javasolja, nem kötelező érvényű a vajdasági kormányra nézve... >>
Kulturális emlékműként védelem alá kerülhet a Dr. Archibald Reiss kaszárnya, ha és amikor a szerb kormány elfogadja azt a vonatkozó határozattervezetet, amelyet most... >>
Életének 73. évében Zentán elhunyt dr. Körmendi Ferenc atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, tudósít a Magyar Szó.A belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai... >>