





Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa ma kihelyezett fogadónapot tartott Adán, a községháza dísztermében, ahol a község polgárai átadhatták kérelmeiket a magyar állampolgárság könnyített úton történő megszerzésére, olvasható az adai önkormányzat közleményében, amely kitér arra is, hogy a kihelyezett fogadónapon az a mintegy száz polgár adhatta át kérelmét, akik előzőleg benyújtották erre vonatkozó igényüket az önkormányzat ügyintézőjénél, Kóspál Szabó Emíliánál.
A fogadónap alkalmából, amelyet az adai önkormányzat és a szabadkai főkonzulátus immár második alkalommal szervezett meg, Adára látogatott Gara Katalin konzul asszony is, akit Bilicki Zoltán, a község polgármestere és Búcsú Attila, a községi képviselő-testület elnöke fogadtak. A megbeszélésen egyéb témák mellett szóba került a további együttműködés lehetősége is, amelynek kapcsán megegyezés született arról, hogy a jövőben több alkalommal is tartanak majd kihelyezett fogadónapot, amelyek közül a következőre a tervek szerint januárban kerül majd sor, áll az adai önkormányzat közleményében.
(Képünkön Gara Katalin, Bilicki Zoltán és Búcsú Attila)
mi.
A nagybecskereki Püspökségi Caritas az egyedüli civil szervezet, amely immár 10 éve végzi hivatását, segít az idős, beteg, magatehetetlen polgártársainkon. Jelenleg... >>
A szerbiai nemzeti tanácsok rendszerét méltatta, és óva intett a vajdasági autonómia csorbításától Tabajdi Csaba európai parlamenti (EP-) képviselő, az EP kisebbségügyi... >>
A Demokrata Párt zentai szervezete elégedetlen a kormány adópolitikájával, valamint a várható törvénymódosításokkal – jelentette ki Zsíros-Jankelić Anikó, a párt... >>