GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 27. [16:15]

Arab sejk kezére jut 25 ezer hektár vajdasági szántó?

Dinkić megszegi a törvényt, állítja a korábbi mezőgazdasági miniszter

Arab sejk kezére jut 25 ezer hektár vajdasági szántó?

Törvényszegéssel vádolta Ivana Dulić-Marković korábbi mezőgazdasági miniszter Mlađan Dinkić pénzügyminisztert, mert állítólagos híresztelések szerint egy arab sejk kezére játszana át 25 ezer hektár vajdasági szántóföldet.
Dulić-Marković a Beta hírügynökségnek elmondta, ezzel a mezőgazdasági földterületekről szóló több törvényt is megszeg a miniszter, s hozzátette, a gazdáknak teljesen igazuk van akkor, amikor bírálják Dinkićet.
"Az érvényben lévő törvény szerint a mezőgazdasági földterület bérletbe vételét licitálás előzi meg. Az első körben minden olyan magánszemély részt vehet, akinek földművesnyugdíja van. Én egyetlen sejket sem ismerek, aki idejönne és vagyonát mezőgazdasági nyugdíjra cserélné", mondta Dulić-Marković.
Csodálkozásának adott hangot, amiért Dinkić nem tartja tiszteletben ezt a törvényt, s hozzátette, éppen ők voltak azok, akik 2005-ben ezt a törvényt kiharcolták azzal a céllal, hogy mindenki egyenlő esélyt kapjon.
"Ez az ötlet több sebből is vérzik, azon kívül, hogy teljesen törvényellenes, kivéve, ha az elkövetkező napokban nem készül valamilyen lex specialis, ami szerint kedvezményes elbírálásban részesülnek azok, akikről úgy ítélik meg, hasznára vannak a mezőgazdaságunknak", mondta Dulić-Marković.
Hozzátette, voltaképpen nem is tudni, melyik az a 25 ezer hektár földterület, amelyet Dinkić kínálgat, inkább csak feltételezhető, hogy olyan területről van szó, amelyet valamelyik, átszervezés alatt álló mezőgazdasági kombinát művel meg. (Beta)



2013. május 18. [23:17]

Az EU-t népszerűsítő egész napos programot szerveztek tegnap Zomborban, Európa hete alkalmából. A Nyitott Európa elnevezésű rendezvénysorozat megannyi eseményt foglalt... >>

2013. május 18. [20:04]

A vajdasági mezőgazdasági termelők új SMS-szolgáltatást vehetnek igénybe, amely által idejekorán szerezhetnek pontos információt a betegségek és a kártevők... >>

2013. május 18. [17:44]

Egy fordulat Szerbia mezőgazdasági termelésében az ország gyorsabb fejlődéséhez vezethet – jelentette ki Újvidéken Ivica Dačić szerb miniszterelnök.„Szerbia... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Schulz helyreigazításra szólítja fel a brüsszeli Metro újságot
(Magyarország)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Román

Jánost Erdélyben hívatják a munkahelyén.
- János, el kell küldenünk.
- Miért?
- Leépítés van, és te még nőtlen vagy.
- Ne küldjenek el, hétvégén megnősülök!
János összehoz hétvégéig egy házasságot. De megint hívatják:
- János, el kell küldenünk.
- Most miért?
- Mert nincsenek gyerekeid.
- Ne küldjenek el, hétfőig lesznek.
János magához vesz három árvát. De megint hívatják:
- János, el kell küldenünk.
- Miért?
- Mert magyar vagy.
- Ne küldjenek el, megígérem, román leszek!
János átkeresztelkedik, román lesz. Ám megint hívatják:
- János, el kell küldenünk.
- Miért?
- Szóltak, hogy most már küldjünk el egy románt is.

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása