





Az intézmény túl fogja élni, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság elvitatta a tartományi hatóságok azon illetékességét, hogy finanszírozzák a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémiát (VANU), jelentette ki Julijan Tamas, a VANU elnöke.
Tamas az újvidéki Dnevniknek nyilatkozva elmondta, Vajdaság azon illetékességének elvitatásával, hogy finanszírozhassák az akadémiát, nem vitatták ennek a jelentős intézménynek a létjogosultságát.
Mint mondta, a VANU léte formálisan, jogilag egyedül Vajdaság Alapszabályának megszüntetése révén válhatna kérdésessé, de hozzátette, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia akkor sem szűnne meg.
"A regionális akadémiákat nem lehet csak úgy megszüntetni, hiszen ilyenek mindenütt vannak a világban. Alapvető emberi jog, hogy az emberek szervezetekbe tömörüljenek az oktatás, tudomány és kultúra területén" szögezte le Tamas.
A tartományi kormány képviselői korábban azt nyilatkozták, hogy a VANU pénzelésének problémájára a szerbiai kormánnyal közösen keresnek megoldást.
A tartományi parlamentben VANU a tartomány brüsszeli irodáján kívül a leggyakrabban áll az ellenzéki pártok támadásának kereszttüzében, lévén, hogy az ellenzék ebben az intézményben "az államiság elemét" véli felfedezni, s ez - szerintük - egy újabb lépés az "állam az államban" megteremtéséhez.
A Topolya melletti Truzsinszki-tanyán sorrendben nyolcadik alkalommal tartottak nemzetközi mezőgazdasági témájú konferenciát a Szürkemarha-tenyésztők Szerbiai... >>
Újabb fordulat történt abban a szövevényes ügyben, amely az ATP Vojvodina vállalat által kiépített „új”, ámde használatlan buszállomás miatt a cég és Újvidék... >>
Sajtóértesülések szerint kenőpénz elfogadásának alapos gyanújával őrizetbe vették a Zentai Közkórház egyik szakorvosát. Az erre vonatkozó információkat a Zentai... >>