Örök nyugalomra helyezték dr. Szöllősy Vágó Lászlót
Betűméret:
Szabadkán ma nagy részvét mellett eltemették dr Szöllősy Vágó Lászlót. A népművelő, tanító, okleveles pedagógus és pszichológus, nyugalmazott újságíró, népzenei oktató, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ) főtitkára, a VMMSZ megalakításának kezdeményezője, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület művészeti vezetője, a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztiváltanácsának elnöke október 26-án pénteken, életének 77. évében, türelemmel és méltósággal viselt hosszú betegség után hunyt el. A Városházán megtartott komemoráción először Sutus Áron, a VMMSZ ügyvezetője szólt a gyászolókhoz: Születés, a földi életben töltött idő, távozás. Laci bácsi – ahogy mindannyian ismertük, szólíthattuk – a következőképp vallott érkezése pillanatáról: Hajnali harangszóra születtem. Apám szerint – jó humorú ember volt – május 26-án hajnalban egyszerre kezdett Vince bácsi harangozni, én meg ordítani. Ez jelezte, hogy sikeres ember leszek. Apám azt is megállapította rólam, hogy nem átlagemberként fogom leélni az életemet. Ma, egy nappal a mindenszentek ünnepe, két nappal eltávozott szeretteinkre való megemlékezés előtt gyűltünk össze, azon napok előtt, amikor sok helyen 1-2 órán át zúgnak majd a harangok. Eképp is zárul e példaértékű élet. Harangszótól harangszóig. A Teremtő kegyelmétől a Teremtő kegyelméig. Ma, amikor Laci bácsitól elbúcsúzni jöttünk össze, feltesszük a kérdést, ki is volt dr. Szöllősy Vágó László? Ha egy mondattal kellene-lehetne körülírni, megrajzolni, jellemezni Őt, talán ezzel, az ő szájából elhangzott gondolattal tudnánk: Ha valami soha nem esik nehezemre, hát az a tanítás. Mindenütt, bárhol megfordult, ez vezérelte. Ez az elszántság. A küldetés tudata. Léte, élete a vállalt, de a magától értetődő kötelesség teljesítésének minden napját átitatta. Meghatározta.
A megemlékezésen Kern Imre, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ alelnöke ismertette Szöllősy Vágó László életpályáját: Munkájáról az eddig megjelent 22 cikkgyűjtemény, monográfia, tanulmánykötet, katalógus, kazetta, gyűjtemény tanúskodik, aktivitását pedig az élete során a részére megítélt díjak példázzák, így a: Köz Szolgálatáért Ezüstcsillagos Érdemrend (1978), a Népkör Aranytulipán Oklevele (1994), az Aracs-díj (2000), A Magyar Kultúra Lovagja (2003), Wlassics Gyula-díj (2004), a Szent György Lovagrend lovagja (2004), Szabadka Pro Urbe díja (2004), Magyarkanizsa Pro Urbe díja (2004). Példaértékű életpályája elismeréseként idén átvehette az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díszoklevelét, a Magyar Kodály Intézet tiszteletbeli tagjává választották, a csongrádi gimnázium Batsányi-díjjal tüntette ki, a Szent György Lovagrendtől annak legmagasabb, a Lovagrend tiszti keresztjének a Szent Koronával és kardokkal ékesített csillaga kitüntetését vehette át, Áder János Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje elismeréssel tüntette ki.
Dr. Szöllősy Vágó László 1979-től 1991-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Szó észak-bácskai rovatának önálló munkatársaként tevékenykedett. A Magyar Szó napilap, annak szerkesztősége, a kollégák nevében Varjú Márta főszerkesztő búcsúzott. A Magyar Nemzeti Tanács nevében dr Zsoldos Ferenc alelnök szólt a gyászolókhoz, majd Pirityiné Szabó Judit kapcsolattartási főosztályvezető asszony olvasta fel Répás Zsuzsanna Magyarország nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárának búcsúztató levelét. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Dudás Károly elnök búcsúzott a Szövetség mindenkori főtitkárától, a Fesztiváltanács részéről pedig mgr Hajnal Jenő alelnök, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója emlékezett meg. A temetőben a ravatalozást követően, az utolsú útja előtt Miklenovics Aranka, a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület tagjai nevében, valamint dr Bogner István, a Szent György Lovagrend tagja is emlékező beszédet tartott. Dr Szöllősy Vágó László a szabadkai Bajai úti temetőben más neves szabadkaiak mellett kapott örök nyughelyet.
K. R.
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét.
Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Együttműködési megállapodást írt alá a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság, valamint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a 2026-os vajdasági foglalkoztatási akcióterv intézkedéseinek megvalósításáról.
Nenad Ivanišević tartományi titkár elmondta, hogy Vajdaságban a munkanélküliségi ráta történelmi...
2026. JÚNIUS 5.
[ 19:26 ]
Június 8-a és 15-e között átmenetileg nem fogadnak szülő nőket a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén – közölte az intézmény tájékoztatása alapján a 021.rs portál.
A döntést előre nem látható személyzeti okokkal, illetve a dolgozók ideiglenes munkaképtelenségével indokolták.
Az egészségház...
2026. JÚNIUS 5.
[ 18:22 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




