





2012 októberéig a szerbiai tanintézményeknek megközelítőleg 15 százaléka csatlakozott a másfél évig tartó, Erőszakmentes iskola elnevezésű programhoz, amely 2005-ben kezdődött Szerbiában, s célja a gyerekekkel szembeni és gyerekek közötti erőszak megakadályozása és csökkentése.
A négy óbecsei középiskola még 2009-ben kapcsolódott be a programba, majd a korábban csatlakozó Petőfi Sándor Általános Iskola (a képen) után most októberben a Zdravko Gloľanski, a Sever Đurkić és a Samu Mihály Általános Iskola is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az együttműködési memorandum aláírására kedden került sor Belgrádban. ®arko Obradović miniszter ez alkalomból is hangsúlyozta: Óbecse az egyetlen község, ahol minden iskola részt vesz a program megvalósításában. Elmondása szerint az Erőszakmentes iskola program bevezetése óta kevesebb lett az iskolákban a erőszak, a gyerekek többsége nagyobb biztonságban érzi magát az iskolában, a gyakori erőszakot elszenvedő áldozatok száma pedig jelentősen csökkent.
Az UNICEF kutatása arra is rávilágított, hogy a diákok kritikus helyzetben bátrabban fordulnak tanáraikhoz segítségért, az erőszakos iskolatársak népszerűsége csökken, és a tanárok többsége a programnak köszönhetően felkészültebben tud reagálni a problémákra.
F. R.
Életének 73. évében Zentán elhunyt dr. Körmendi Ferenc atomfizikus, nyugalmazott egyetemi tanár, tudósít a Magyar Szó.A belgrádi Elektrotechnikai Kar Atomfizikai... >>
Tomislav Nikolić szerb és Áder János magyar államfő megállapodása értelmében a csurogi Topalov-raktárat a razzia áldozatainak szentelt múzeummá alakítják át, a csurogi... >>
A Szerbiai Alkotmánybíróság nyilvános meghallgatást tartott a Vajdaság statútuma alkotmányosságának és törvényességének kivizsgálását kezdeményező javaslatok nyomán. Az... >>