Ma tartották meg Újvidéken a Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület és a Vajdasági Regionális Fejlesztési Ügynökség által életre hívott JUAN, azaz a Joint Urban and Agglomeration Network elnevezésű IPA-projektum záró konferenciáját. A program célja az integrált városfejlesztési stratégiák elkészítése során szerzett magyarországi tapasztalatok átadása volt a szerbiai partnereknek, ugyanis az európai uniós országok esetében a városok fejlesztéséhez kapcsolódóan integrált várostervezési stratégiát kell készíteni.
A konferencia kezdetén Branislav Bugarski tartományi régióközi együttműködési és helyi önkormányzati titkár, majd Tatjana Karaulac, a Vajdasági Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselője köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követően Schwertner János projektumvezető, a Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület elnöke, Tapasztó Dénes, a projektum fejlesztési szakértője, Tóth Róbert, a projektum szakmai vezetője, Jármi Gyöngyi, Magyarország Belügyminisztériumának vezető szakértője, prof. dr. Nagy Imre, a projektum fejlesztési szakértője, Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere és Dragana Dunčić, a Regionális Fejlesztési Ügynökség területfejlesztési szakértője tartott előadást, végül Schwertner János projektumvezető összegezte a legfontosabb tapasztalatokat.
– A JUAN program legfőbb célkitűzése az, hogy az integrált városfejlesztési stratégiák elkészítésében segítsen mind a szerbiai, mind a magyarországi városoknak, hiszen az Európai Unió előírta azt, hogy csak olyan települések, olyan városok kaphatnak támogatást, amelyek integrált városfejlesztési stratégiával rendelkeznek – magyarázta a projektumvezető, majd hozzátette, Magyarországon a jelenlegi uniós tervezési időszak során a városok túlnyomó többsége elkészítette ezt a stratégiát, míg az unió következő tervezési időszakában vélhetően Szerbia számára és minden olyan ország számára, amely európai uniós forrásokból részesül majd, meg fog fogalmazódnia ennek a fajta előírásnak, ezért kell és ezért érdemes mielőbb elsajátítani ezt a tervezési technikát.
Az IPA-projektum feladata egy olyan módszertani ajánlás létrehozása volt az integrált városfejlesztési stratégia készítése előtt álló szerbiai és a meglévő stratégiákat megújító magyarországi városok számára, amely lehetővé teszi a településfejlesztés és a vidékfejlesztés elemeinek összehangolását. A magyarországi integrált városfejlesztési stratégiák készítése során jelentős mértékű tudásanyag gyűlt össze, amely általános és szervezési tapasztalatként is átadható. A közös munka során a magyarországi partner elemezte a Magyarországon eddig végbement fejlesztések eredményeit, a vajdasági oldalon pedig a Vajdasági Regionális Fejlesztési Ügynökség végzett egy hasonló analízist.
mi.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




