Vajdaság
Majálisok Magyarkanizsán
Betűméret:             

Két nagyszabású, szervezett majális is lesz Magyarkanizsán: egyik az önkormányzat szervezésében a városháza környékén, a másik pedig a Metalmania cég és a Panda Radió szervezésében a Tandari halastavon.

A városban már délelőtt 10-től játszótér nyílik a legkisebbeknek a városháza előtt parkban, déltől halászléfőző versenyt szervez a Kőrös Gasztro-klub a Cnesa melletti Ramancs téren, 14 órától a harmonika-zenekar és a néptáncegyüttesek, valamint a moderntácosok lépnek fel. Egész nap kirakodóvásár várja az ide látogatókat.

Az esti koncert sztárvendége a Hara Mata Hari, 19.30-tól, majd 23-tól a Radio AS FM szórakoztatja a közönséget, akiket ingyenes autóbuszok szállítanak a majálisra. Minderről bővebb felvilágosítás a http://ilovekanjiza.com/hu honlapon találhatnak az érdeklődők.

A Tandari halastavon 10 órától gyermek- és családi játékok, fiákerezés, malacfogó verseny, kincses térkép és ügyességi játékok lesznek kicsiknek és nagyoknak közösen. A 12 órakor kezdődő pecaversenyen jutalmat kap a legnagyobb halat fogó horgász, és megtarthatja a halat, a legtöbb halat fogó pedig különdíjat kap. 13 órától bográcsos főzőverseny, lesz 16-kor eredményhirdetés és díjkiosztó. 17-kor kezdődik a tombola, közben motoros rendezvények és egyéb programok szórakoztatják a majálisozókat. 19 órától koncertek lesznek: a Reggae szerelmeseit a bajai StabilFrazír várja, majd a hangulatot a Heritage Rockzenekar fokozza, végül zárás a egy fergeteges Retro-partyval.
A majálison a részvétel itt is ingyenes, a koncertekre a belépés díjtalan, a délelőtti gyerekprogramok ingyenesek. Részletesebb program az UKROK egyesület oldalán található a https://www.facebook.com/ukrok.fejlesztesert?fref=ts címen.

Ma

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó