Vajdaság
Ada: Újításokkal készül a strandidényre az Adica Üdültetési Közvállalat
Betűméret:             

Az adai Adica Üdültetési Közvállat jelentős újításokkal készül az idei strandidényre, az új igazgatónak ugyanis az a célja, hogy megkísérelje nyereségessé tenni a vállalatot. Az önkormányzat támogatásának köszönhetőn jelenleg is zajlik az olimpiai medence felújítása, de emellett további újításokat is terveznek.

– Jelenleg két rendkívül fontos beruházás zajlik párhuzamosan, az egyik az olimpiai medence felújítása, amit teljes egészében az alapító, azaz Ada község önkormányzata finanszíroz. A beruházás értéke 4 millió dinár, a munkálatok június elsejére, a medencenyitás időpontjára mindenképpen befejeződnek, így a látogatók természetesen már a nyitástól kezdve igénybe vehetik az olimpiai medencét. A másik beruházás egy 62 méter hosszúságú körcsúszda megvásárlása. Ezt az úgynevezett nyugdíjasmedencénél helyezzük el, valamint a gyermekmedence is kap egy kisebb, 5 méter hosszúságú csúszdát. Ezek költsége kb. 2,5 millió dinár – magyarázta Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat megbízott igazgatója, hozzátéve, az olimpiai medence felújítása és a csúszdák megvásárlása mellett az Adica Üdültetési Közvállalat további újításokat is tervez.

– Egy belső átszervezésre kerül sor: a medencekomplexum területén található öt vendéglátó-ipari létesítményt ezentúl az Adica fogja működtetni, tavaly ugyanis a bérlők, sajnos, adósak maradtak. Idén ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni, ezért döntöttünk úgy, hogy a továbbiakban mi magunk fogjuk üzemeltetni a vendéglátó-ipari létesítményeket – hangsúlyozta az igazgató. Elmondása szerint a közvállalat számára további bevételi forrást jelent majd az is, hogy az idei szezontól kezdve a medencekomplexum területén bizonyos termékek árusítására a forgalmazók kizárólagos jogot élveznek majd, cserébe pedig támogatják a fejlesztést.

Az önkormányzat és az üdültetési közvállalat együttműködésének köszönhetően idén a község lakosai különféle kedvezményekben is részesülnek majd a medencekomplexum szolgáltatásainak igénybevételekor.

– Az Ada község területén élő polgárok az idényjegyeket és a hatvan napra szóló jegyeket 50 százalékos kedvezménnyel tudják majd megvásárolni, ami konkrétan azt jelenti, hogy az idényjegyek esetében az eredeti 5450 dináros ár, a 60 napra szóló belépő esetében pedig az eredeti 3800 dináros ár feléért – fogalmazott Juhász Tibor. Elmondta még, hogy a kedvezményekkel azt szeretnék elérni, hogy az Ada községbeli polgárok is nagyobb arányban látogassák a medencéket, mert tavaly például az összes vendégnek mintegy a hatvan százaléka más településekről érkezett, hétvégenként pedig ez az arány a nyolcvan százalékot is elérte.

Az Adica Üdültetési Közvállalat a tervek szerint hétvégenként mindemellett diszkót is üzemeltet majd a medencekomplexum területén, tovább növelve a helyszín népszerűségét, nemcsak a község, hanem a környék fiataljainak körében is.

mi.

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó