Vajdaság
Kishegyes: Majális a focipályán
Közel félezren töltötték a május elsejét a labdarúgópályán
Betűméret:             

Mintegy négyszázan látogattak ki a kishegyesi labdarúgópályára, ahol a Helyi Közösség egész napos május elsejei programot szervezett. Az érdeklődők ingyen megkóstolhatták a hagyományos babgulyást, ami az általános vélemény szerint nagyon finomra sikeredett. Sándor István, a helyi közösség munkatársa - az egyik szervező - elmondta, hogy mintegy kétszáz adagot osztottak szét. Más is rotyogott azonban a bográcsokban május elsején Kishegyesen. A meghirdetett főzőversenyre hét csapat jelentkezett. A zsűri döntése alapján a legfinomabb sertéspörköltet Linka Miklós csapata főzte, második lett Lukács Klára csapata, a harmadik pedig a Kecskés Béla vezette csoport. Mindhárom csapat oklevelet és alkalmi ajándékot vehetett át.
Már hagyományosnak számít Kishegyesen, ezért most is megszervezték a május elsejei kötélhúzó versenyt. A Nyirádi Sándor vezette Kishegyesi Legendák csapata győzött. Az egész nap folyamán a zenét Csincsák Adolf – Ady szolgáltatta. A gyerekek számára az önkéntesek szervezésében játékos vetélkedők zajlottak, volt kiütőcske, zsákban futás és sok egyéb tréfás verseny. Szalma István kishegyesi Európa-bajnok íjász segítségével ingyenesen lehetett próbálkozni íjjal célba lőni.
A focipályát övező hatalmas nyárfák árnyékában késő estig tartott a hagyományos kishegyesi majálisozás. Az esti órákban pedig a fiatalok által rendbe tett fürdő területén a Green Team nem formális ifjúsági csoportosulás szervezésében tartottak ingyenes bulit, melyen a jó zenéről Dj Fredaster Majster és Dj Morka gondoskodott.

tp.

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó