Vajdaság
Pajtić: Lehetséges a nyilatkozat szövegének korrekciója
Betűméret:             

A Vajdaság alkotmányos és törvényes jogainak védelméről szóló nyilatkozat továbbra is nyitott, képlékeny dokumentum, ezért szövegében „korrigálható minden a lényegen kívül, a lényeg pedig az alkotmány tiszteletben tartása, valamint a polgárok jobb élete melletti elkötelezettség” – jelentette ki Bojan Pajtić, a vajdasági kormány elnöke.

„Maga a nyilatkozat továbbra is egy nyitott dokumentum, javaslatként került a parlament elé. Ami a Demokrata Pártot (DS) és engem, mint a tartományi kormány elnökét illeti, a nyilatkozatba beilleszthetőek olyan mondhatok, amelyek a polgárok javát szolgálják, de csak az alkotmány és a törvények tiszteletben tartása mellett” – mondta Pajtić.

Ha a dátumok, szavak, mondatok zavaróak, bármin lehet javítani, kivéve a lényeget. A lényeg pedig az alkotmány tiszteletben tartásának kötelezettsége, illetve az az elkötelezettség, miszerint a polgároknak jobb életet kell biztosítani – szögezte le Pajtić. A tartományi kormányfő értékelése szerint, csökkent a külföldről beáramló beruházások összege, a valós vásárlóerő, és az életszínvonal, viszont növekedett a munkanélküliségi ráta, valamint a polgárok gazdasági és szociális helyzetét romboló trendek száma, erre pedig oda kell figyelnie a kormánynak.

„Szem előtt tartva a szerény lehetőségeinket, készek vagyunk hozzájárulni minden fejlődést segítő programhoz, és megvalósítani saját fejlesztési potenciáljainkat. A gazdasági titkárság segítségével az elmúlt négy évben 24 000 embernek adtunk munkahelyet. Idén újabb 4000 ember kap majd munkahelyet, de akár többször ennyien is lehetnének, ha biztosítanák Vajdaságnak az alkotmányban szavatoltakat” – jegyezte meg Pajtić.

A Demokrata Pártról (DS) szólva kifejtette, a múltban is – úgymond – a szervezettebb pártok közé tartozott, ahhoz a részhez, amely képes volt megnyerni a múlt év májusában megtartott választásokat.
„A győzelem nem csak a tartományi szintű választásra igaz, de a köztársasági parlamenti listánk, és az elnökjelöltünk, Boris Tadić is jobb eredményeket ért el Vajdaságban mint Tomislav Nikolić. Ugyanakkor a 42-ből 35 város és község esetében is megnyertük a helyi választásokat” – hangoztatta Pajtić. (FoNet)

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó