Vajdaság
Javítják a sugárterápiás készüléket a kamenicai intézetben
Betűméret:             

A kamenicai Onkológiai Intézet két sugárterápiás készüléke közül az egyik meghibásodott, javítása folyamatban van. Dušan Jovanović intézetigazgató az Újvidéki Rádiónak nyilatkozva elmondta, a vezetőség minden erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy mielőbb befejeződjenek a javítási munkálatok, hiszen 400 páciens vár sugárkezelésre.

„A készülék javítása a végéhez közeledik, de a dózishangolás hosszabb ideig eltarthat, attól függően, hogy sikerül-e azonnal megtalálni a megfelelő paramétereket, s a javítás csak ez után ér véget. A nagyobb gond az, hogy a készülék ezután is bármikor meghibásodhat, mert már 10 éves, és az ilyen típusú berendezések egyébként is hajlamosak a meghibásodásra” – magyarázta Jovanović.

Az igazgató elmondta még, hogy biztos megoldást egy új készülék beszerzése jelentene. Az európai normák szerint egyébként 250 000 lakosra kellene egy ilyen készülék, így a becslések szerint még legalább nyolc sugárterápiás műszerre lenne szükség Vajdaságban. (www.rtv.rs)

Hamarosan megkezdheti működését Topolyán a fedett uszoda, amely az egykori Vénusz rekreációs központ helyén épült fel. A korszerű létesítményben úszómedence, gyermekmedence, termálvizes medence, wellnessrészleg, edzőterem és kávézó is várja majd a látogatókat – írja a Dnevnik. A megnyitás előkészületeire utal,...
2026. JÚNIUS 8.
[ 8:19 ]
Hivatalosan is megkezdődött a nyári idény Palicson. A homokos strandon ma megtartották a nyári szezonnyitó rendezvényt, amely számos látogatót vonzott. A sport-, szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, valamint zenei műsorokkal tarkított esemény egy újabb tartalmas turisztikai nyár kezdetét jelezte a tóparton. A...
2026. JÚNIUS 6.
[ 19:38 ]
Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke Facebook-bejegyzésben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint az MNT megpróbálta eltussolni a március 14-én Palicson történt támadás ügyét. Az Újrakezdés korábban azt állította, hogy a két magyar fiatal bántalmazását követően a közéleti szereplők...
2026. JÚNIUS 5.
[ 21:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó