Az állami hatóságok vizsgálatnak vetették alá Goran Ješićet, a vajdasági kormányfő helyettesét a községi elnöki tisztsége idején Inđiján történt gyanús tevékenységek miatt. A tartományi kormányfőhelyettes vagyonát, azaz bécsi és újvidéki lakásának ügyét is vizsgálják.
A Kurir rendőrségi forrásokra hivatkozva állítja, a rendőrség lényegében mindent átvizsgál attól kezdve, hogy Ješić Inđija község vezetője lett, egészen a posztról való távozásáig. A vizsgálat tárgyát képezi bécsi és újvidéki lakásának megvásárlási ügylete is.
Az ügyet a korrupcióellenes ügynökség is vizsgálja, Ješić tulajdonának rendkívüli ellenőrzése pedig április 26-án kezdődött, miután a média nyilvánosságra hozta a hírt, miszerint Ješić Bécsben egy 116 négyzetméteres lakást vásárolt mintegy 250 000 euró értékben. A Kurir szerint az inđijai csatornahálózat kiépítésének vizsgálatakor kiderült, hogy Ješić, aki a munkálatok idején a község vezetője volt, mintegy 2 millió dollárral károsította meg Szerbia költségvetését „egy nem kifizetődő és a szükségesnél sokkal drágább vízelvezetési rendszer kiépítésével”.
Emellett az illetékesek azt gyanítják, hogy a munkálatokat kivitelező Letač vállalat a törvényben előírtakkal ellentétben banki garancia nélkül kapta meg a munkát.
Vizsgálják Ješić 2004. évi újvidéki ingatlanvásárlását is, amikor egy pontosan meg nem határozott elit negyedben 41 000 euró értékben vásárolt lakást, holott ez a helyi ingatlanügynökségek szerint teljességgel lehetetlen.
Budapesti offshore cégének (olyan vállalat, amely a cégbejegyzés országában nem folytat tevékenységét) titkos számlái miatt is vizsgálják a tartományi kormányfőhelyettes ügyleteit. A vállalat Ješić közeli családtagjainak a nevén van bejegyezve.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




